Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának, a Magyar-Olasz Történész Vegyesbizottságnak, a Magyar-Török Történész Vegyesbizottságnak, és a Magyar-Szlovák Történész Vegyesbizottságnak. 1991-ben a Történelmi Szemle főszerkesztője lett. A lap alapításától kezdve a Históriának belső munkatársa volt... Ezt a sort még folytathatnánk. Évek óta tudtuk, hogy a szívére vigyáznia kellett. Nemrég tért vissza az örök városból - vidáman, jókedvűen. Utolsó vasárnapján is tele volt tervekkel - este rosszul lett. Az orvosok hiába küzdöttek életéért, július 6-án a fáradt szív megállt. A Farkasréti temetőbe 1999. július 15-én, csütörtökön 15 órakor nagyon sokan mentek el végső búcsút vermi tőle. A gyászistentiszteletet Várszegi Asztrik főapát vezette. A jó barát főpap hitet, vigaszt nyújtani akaró beszédének egyik része arról szólt, hogy az örökkévalóságba vezető úton a földi léthez hozzátartozik a halál, akkor is, ha az nagyon korán is jön. Az Akadémia nevében a tudóstárs, Engel Pál búcsúzott, méltó emléket állítva eltávozott barátjának. A történészek, a levéltárosok, a Magyar Történelmi Társulat tagságának fájdalmát Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója tolmácsolta - a sírnál a barátok nevében Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alapprogram igazgatója köszönt el tőle.

Egey Tibor LSZ, 1999. 3. sz. 75-77. p.

Szántó Ferenc (1944-2007)

Ságvári Ágnes távozását követően kedves, szerény ember került 1986-ban Budapest Főváros Levéltára élére. Az azt megelőző évek a raktári férőhelybővítés nyomasztó kérdésétől eltekintve minden területen jelentős fejlődést eredményeztek, s a BFL mérvadó szerepet töltött be a hazai levéltári területen. Az igazgatónő távozása a levéltár-építkezésre vonatkozó nagyra törő tervek meghiúsulásával is összefüggött, így nyilvánvaló volt, hogy az új vezető korlátozottabb feltételek közepette tehet csupán eleget a szakmai kihívásoknak.

Mégsem kezelte azonban az időszak kulturális és politikai vezetése másodrendű kérdésként az intézmény ügyét, ezért helyezett egyenesen a pártközpontból vezetőt annak élére. A magyar-történelem szakot végzett, s kandidátusi fokozatot is szerzett dr. Szántó Ferenc a korábbi munkahelyén nyert ismeretek birtokában nem teljesen kívülről jövőként alkothatott magának képet a BFL helyzetéről és lehetőségeiről.

Nem könnyű időszakban, a nyolcvanas évek válság felé sodródó világában kényszerült szembe nézni az egyre szűkösebb lehetőségekkel. A vezető váltás szokásos bizonytalanságai és izgalmai kiegyensúlyozott személyiségének köszönhetően azonban hamar feloldódtak és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy vállalt feladatát mindenek előtt szolgálatként fogja fel. Első számú vezetőként az együttműködésre, a konszenzusteremtésre helyezte a hangsúlyt. A levéltár nem kevés gondját mélyebben megismerve bátran támaszkodott beosztottai munkájára, bízott az emberekben, bízott abban, hogy a feladatokat közös erőfeszítéssel lehet a legjobban elvégezni. Vezetése alatt jelentősen, mintegy harmadával növekedett a levéltár alkalmazotti létszáma, s valósággal megfiatalodott az intézmény. Az „újaktól” a beilleszkedés, valamint az értékes tapasztalatok gyümölcsöztetésén túlmenően az intézmény egész tevékenységének megújítását, a belső szakmai élet felfrissülését igényelte. Tevékenysége nyomán hamarosan javulás történt az igen kritikus működési feltételek terén is. A Leonardo da Vinci-közi raktárépület - annak ellenére, hogy csupán másfél évtizedig volt a levéltár kezelésében - levéltári célra való átalakítása, majd használatba vétele abban az időben „nagy

346