Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Egyetemi tanulmányai idején, Szabó István professzor - máig az egyik legismertebb agrártörténész - hatására erősödött meg benne az agrártörténet iránti érdeklődés. Pályáját egy nehéz korszakban, középiskolai tanárként kezdte. Első pedagógusi állását még 1949 márciusában, a diploma kézhezvétele előtt elfoglalta, szülővárosában kapott kinevezést az egyik ipari szakmunkásképző iskolába. Itt 1951-ig tanított, majd a rokoni, baráti kapcsolatokból kiszakítva, egy számára akkor még ismeretlen vidékre, Nagykanizsára helyezték az ottani gimnáziumba, ahol kollégiumi nevelőtanárként is tevékenykedett. Ezt követően 1953-ban került Zalaegerszegre, ahol a tanítóképzőben helyezkedett el. Annak 1959-ben történt megszüntetése után, az ugyanott helyet kapó Ságvári Endre Gimnáziumban kezdett tanítani. Eközben a tudományos munkát sem hanyagolta el, hiszen 1958-ban sikeresen védte meg egyetemi doktori értekezését egykori alma materében, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Disszertációja az Úrbéri birtokrendezések Zala megyében a jobbágyfelszabadítás után címet viselte. Mentora, Szabó István jóvoltából a mű rövidített változata röviddel később, 1960-ban megjelent az Agrártörténeti Közleményekben. A disszertációhoz végzett elmélyült kutatómunka során ízlelte meg a levéltár légkörét, így a történelem oktatása mellett egyre erősebb szerepet kapott életében ez az intézmény, és amint lehetőség nyílott rá - ide kötelezve el magát aztán egy élette - 1965-ben átkerült a Zalaegerszegi Állami Levéltárhoz tudományos munkatársi státuszba. 1970-ben mellékállásban rövid időre megbízták a nem sokkal korábban alapított zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum levéltárosi teendőinek ellátásával is. 1973-ban az időközben nevet és fenntartót változtató Zala Megyei Levéltár igazgatójává nevezték ki. Ebben az időszakban, a hetvenes években élte legtermékenyebb alkotói korszakát. Több tucat cikket jelentetett meg országos és helyi szaklapokban, tudományos folyóiratokban, leginkább az agrártörténet tárgykörében. Mindezek a szisztematikus levéltári kutatások az évtized végére egy újabb tudományos fokozat megszerzéséhez adtak alapot. így került sor 1981-ben a kandidátusi disszertáció megvédésére, amely A polgári földtulajdon kialakulása és birtokmegoszlás a Délnyugat-Dunántúlon címet kapta. Simonffy Emil az országos ismertséget biztosító agrártörténeti kutatásai mellett a honismereti mozgalomba is aktívan bekapcsolódott, sőt a TIT megyei szervezetében is fontos szerepet vállalt. Mindezek mellett jutott ideje a nemzetközi kapcsolatok ápolására is. Személyes, jó viszonyt ápolt több, az egykori Jugoszlávia, ma Horvátország és Szlovénia területén található állami és egyházi levéltárral, valamint azok munkatársaival, mindenekelőtt a maribori és varasdi állami levéltárral. A politikai helyzet, az anyagi szűkösség és az utazási korlátozások nem kedveztek az intenzív nyugati irányú szakmai kapcsolatépítésnek, de így is azon kevesek közé tartozott, akik szaktekintélyüknek köszönhetően, ösztöndíjjal, több hetes tanulmányutat tehettek Észak-Európában. 1988-ban a direktori stafétabotot átadva nyugdíjba vonult, de nélkülözhetetlen szakértelme miatt továbbra is a levéltár állományában maradt részmunkaidős tudományos főmunkatársként, egészen 2001-ig. A hivatali teendőktől megszabadulva, egy nyugodtabb életpálya következett, ahol a kutatások mellett a lektorálások, szerkesztések, illetve a tanácsadás kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Röviddel ezt megelőzően fordult érdeklődése Zalaegerszeg múltja felé, amit olyan munkák fémjeleznek, mint a várossá nyilvánítás századik évfordulójára megjelent dokumentumkötet bevezetője, amely a mai napig egyedülálló részletességgel foglalja össze Zalaegerszeg történetét. Ugyanebbe a sorba illeszkedik a város első írásos említésének 750. évfordulójára megjelent tanulmánykötet és fotóalbum lektorálása is 1997-ben. Ezekért és több más Zalaegerszeg történetét feldolgozó 325
