Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Schneider Miklós (1933-1981)

Levéltáros volt, levéltárosi nemzetség tagja. Alkotó és teremtő levéltáros, aki megérhette még 1968-tól, hogy új levéltári intézmény alapjait rakhassa le Salgótarjánban, s benne - személy szerint is munkálkodva - egy megye történeti emlékezetének válhasson - szinte memóriaegységévé.

Az általa vezetett Nógrád megyei Levéltár így vált a megye helytörténeti bázisintézményévé, olyan tudományos szervezetté, amely államigazgatási teendőin kívül átgondolt tudományos (kiadvány) munkájával a megye helytörténeti kutatásának is műhelyévé vált. Szerkesztett és kiadványozott dokumentum és tanulmányköteteket (Pusztaszertől-Pusztasze- rig, Nógrád megye története, Szuronyok árnyékában, a Hódmezővásárhelyi Divatkötöttárugyár története stb.), amelyekben rendszerint tanulmányíróként is közreműködött. Tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak és annak megyei szervezetében elnök, a történelmi ismeretterjesztés kézbentartója. Tudományos levéltárosi tevékenységen kívül a közművelődési területen is sokat fáradozott. A honismereti mozgalomban is Nógrád megye egyik apostola volt - a megyei szervezet elnöke irányítva benne történed ismeretünknek és tudatunknak, a szülőföldről és a hazaszeretetről szóló ismeretek aprópénzre váltását a közművelődés terén. Hagyományőrző tevékenységét folytatta a Palócföld folyóirat Hagyomány című rovatának a vezetőjeként is. Tragikusan korai halála után, fájlalva a hazai levéltári karból való idő előtti távozását, magunk elé idézzük csendes és halk szavú egyéniségét, emberségét, a levéltárosi konferenciákon és tanácskozásokon félbeszakadt s tömörre sűrített, lényegretörő, a gyakorlati előrelépés megoldására utaló gondolatait. Levéltártudományunkat szolgáló szakmabeli cikkeit, tervezeteit, s tanulmányait, levéltárépítő energiáját, tudományos és közművelődési (honismereti) tevékenységét - így búcsúzzunk Tőle az egyre gyérülő magyar levéltárosok testületé nevében, megőrizve jó emlékezetünkben nevét és munkálkodásának maradandó eredményeit.

Kanyar József LK, 1980-1981. 380. p.

0®

Hihetetlennek tűnő, megdöbbentő hír, megrázó tudósítás futott végig a levéltárakon 1981 nyár elején. A mindig derűs, optimizmust sugárzó Schneider Miklós, a magyar levéltárosok kis gárdájának egyik legképzettebb, emberségben és munkában egyaránt kiváló tagja élete virágjában, váratlanul kidőlt a sorból. Hirtelen támadt, súlyos betegségével szemben tehetetlennek bizonyult az orvosok tudománya. Schneider Miklós a felszabadulás utáni második levéltáros nemzedék legtehetségesebb, fáradságot nem ismerő tenniakarással és munkabírással rendelkező élcsoportjába tartozott. Életútja a folyamatos önképzés, a mind magasabb szintű feladatvállalás, a szűkebb és tágabb közösségért végzett, odaadó munka jegyében, a kitűzött cél és a megvalósulás harmonikus egységében telt, s szakadt meg hirtelen. Példamutatóan szerény, természetesen közvetlen, a családi életben és a munkában minden örömét megtaláló egyéniség volt. Szerette a nógrádi és a tátrai hegyek és erdők szépséges nyugalmát, a testet-lelket megújító túrákat. Bölcs higgadtsággal, de sokirányú érdeklődéssel szemlélte az életet, a szó legjobb értelmében „nyitott” ember volt, akitől a technikai világ sem volt idegen. Szívesen olvasta a tudományos fantasztikus irodalom java termékeit is, mert sokra tartotta az alkotó képzeletet.

319