Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Székesfehérvárott született, 1933. április 22-én. Édesanyja gyógyszerész, édesapja - szintén Miklós -, pedig előbb középiskolai tanár, 1928-tól Fejér megye főlevéltárnoka volt. (1936-ig Fejér megyét, azután - 1945-ben bekövetkezett haláláig - Vas megyét szolgálta az idősebb Schneider Miklós főlevéltárosként, s az elismert, tekintélyes szakmabeliek közé tartozott.) A most távozó Miklós így a családi körben megismerte a levéltáros hivatás sajátos értékeit, maradandó örömeit, a történeti forrásokkal végzett munka szépségét. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen kezdte, Székesfehérvárott folytatta és 1953-ban fejezte be, a budapesti neves intézetben, a Fazekas Gimnáziumban. Érettségi után a fővárosban működő Pedagógiai Főiskolán tanult tovább, ott szerzett orosz szakos tanári oklevelet. A Nógrád megyei Jobbágyi községben lett tanár, s közben tovább tanult. 1957-ben a szegedi főiskolán történelem szakot végzett. Régi vágya teljesült 1958-ban, amikor a Szentesi Állami Levéltár munkatársa lett. Szentesi levéltárosként a szegedi bölcsészkaron történelem-orosz szakot végzett, s elvégezte az Országos Levéltárban szervezett levéltárosképző tanfolyamot is. Közel tíz esztendőt átfogó szentesi levéltári szolgálata érlelte őt a legjobb levéltárosok egyikévé. Az akkori létszámviszonyok miatt a tudományos dolgozók számára is természetes volt, hogy a magasabb szintű feladatokkal együtt az anyagmozgatási, a fizikai munkából is részt vállaltak, s minden nap resztvettek az adminisztrációban, az ügyfélszolgálatban. Schneider Miklós szívesen, a levéltár érdekében végezte a legkülönfélébb munkákat, s eközben olyan mélységig megismerte az iratanyagot is, a hozzá kapcsolódó teendőket is, hogy a hatalmas irattömeg nyitott könyvvé vált előtte. Amikor ismeretei kiszélesedtek, szívesen újított, kísérletezett, különösen az alapfeladatnak érzett segédletkészítésben. Szentesen írta első szakcikkeit, igazgatójával, Páhi Ferenccel közös két első könyvét. (Pusztaszertől Pusztaszerig c. dokumentumgyűjtemény Csongrád megye történetéről; A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár története.) 1967 végén a magyar levéltárügyben jelentős átszervezésre került sor: a területi levéltárak az addigi közvetlen minisztériumi fenntartásból az illetékes tanácsok gondoskodásába kerültek. A Nógrád megyére vonatkozó levéltári anyagot addig a Pest megyei Levéltár őrizte (Pest és Nógrád megyék Állami Levéltára néven), a tanácsi szervezetbe illeszkedés azonban ebben a keretben nem volt megoldható. Nógrád megye lépéseket tett saját levéltárának megszervezése érdekében. Korábbi kapcsolatai révén Schneider Miklóst hívta meg Nógrád a felállítandó intézmény élére, 1968. január 1-i hatállyal. Miklós nagy energiával, nagy tapasztalata és fizikai ereje teljes bevetésével, az új levéltár teremtésének szép izgalmával szervezte meg és bonyolította le a nógrádi iratanyag Salgótarjánba szállítását és elhelyezését, a sürgős begyűjtési munkákat. Az új intézmény munkatársait ő nevelte föl, tanította meg mindenre. Nem utasításokkal, hanem saját munkája példájával. Rövid pár év alatt a belső munkákban magas színvonalat ért el a nógrádi levéltár. Miklós örömét az sem rontotta el, hogy a Nógrád megyei Levéltár elhelyezési viszonyai a hazai levéltárak átlagánál is szerényebbek voltak. Schneider Miklós munkásságának kiteljesedése a Nógrád megye szolgálatában töltött tizenhárom és fél termékeny esztendőben valósult meg igazán. Az önképzés erejéből mitsem engedve (1972-ben az ELTE Bölcsészkarán doktorált, nyelveket tanult, a levéltárban alkalmazható technikai vívmányokkal foglalkozott) birkózott meg az egyre gyarapodó feladatokkal. Azok közé tartozott, akik felismerték, hogyan kell megtalálniuk a helyüket a tanácsi levéltáraknak a vidéki közgyűjtemények között. A szakmai bezárkózás helyett a levéltárak nyitottságát látta az előrelépés útjának. Arra törekedett, hogy a nógrádi levéltár a megyei kutató munka egyik irányítója és 320
