Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szakban számos eredményt ért el a levéltári munka valamennyi ágában. Méltó képviselője volt a levéltári munka tudományos igényességének. Helyesen találta meg az arányt a levéltári tevékenység tudományos és technikai jellege között. Politikai feszültségektől terhes, szakmai vitáktól tűzdelt korszakban töltötte be hivatását. E nehéz években körültekintéssel, tapintattal, emberi magatartással látta el feladatait. Halála nagy vesztesége a magyar levéltári szakmának és történelemtudománynak. Fájó szívvel búcsúzunk a szerény, kedves, közveüen modorú, segítőkész kollégától is.

Emlékét szívünkben megőrizzük.

Nagy István LSZ, 1995. 2. sz. 109-110. p.

Schneider Miklós (1897-1945)

Mint történelem-földrajz szakos középiskolai tanár kezdte pályáját, csak később fordult érdeklődése a levéltárak felé. 1928 elején levéltári kezelői szakvizsgát tett és még ugyanebben az évben Fejér vármegye főlevéltárnokának nevezték ki. Előtte hosszú ideig gazdátlan volt a levéltár és Schneidernek magára hagyatva kellett megbirkóznia mindazokkal a feladatokkal, amelyek a levéltári körökben hiába várt Vármegyei levéltári szabályzat hiányában helyenként más és más méretekben nehezedtek a törvényhatósági levéltárnokra. Néhány év alatt tökéletesen megismerte levéltárát, észrevette az akadályokat, amelyek a levéltárnokot munkájában akadályozzák, és a kezelő évek keserű tapasztalatait foglalja írásba. A vármegyei levéltárnok ügyköre c. tanulmányában. A végső tanulság nagyon kiábrándító: „A vármegyei levéltárnok munkájának kilencven, sőt száz percentjét közigazgatási teendők képezik s így tulajdonképpeni levéltárnoki munkát ma a vármegyei levéltárnok úgyszólván nem is végezhet”. Mindennek pedig az okát abban látja, hogy nincsen meghatározva a levéltámok munkaterülete, nincsen szakhivatal, amely a levéltárnok mögött állana és megértést, megbecsülést biztosítana számára a közigazgatásban. Olyan gondolatokat vet fel még ez a kis munka, amelyek új távlatokat nyitottak a vármegyei levéltárak számára. Ki akarja szélesíteni a vármegyei levéltár gyűjtőkörét arra a közigazgatási iratanyagra is, amelynek levéltári őrizetbe vételéről gondoskodás nem történik és a vármegyei levéltárnok feladatának tekinti a vármegye területén található szétszóródott történeti forrásanyag felkutatását és megmentését. Terveivel megértésre nem talált s így korán elkedvetlenedett. Irodalmi munkáival sem volt szerencséje. Pedig komolyan fogta fel a levéltárnok feladatait, apróbb cikkek és közlések légióiban igyekezett megismertetni Fejér vármegye múltját, figyelemmel kísérte a helytörténeti irodalmat és kérlelhetetlenül csapott le minden hibára. (A Vörösmarty-család múltja, polemikus cikke a költő családjának történetéről.) Az igazságot kereste, de mindenfelé ellenségeket szerzett magának, úgyhogy végül is megvált Székes- fehérvártól, Vas vármegyéhez folyamodott és ott 1938 elején el is nyerte a főlevéltárnoki állást. Új munkahelyén újult erővel kezdte meg a munkát, rövid időközökben egymásután tette közzé a rendi világból való megyei összeírásokat és egy új Nagy Iván körvonalait sejtető családtörténeti feldolgozásait. (Nemes családok története.) Munkája torzó maradt, hányatott életét a háborús zűrzavarban fejezte be.

Sinkovics István LK, 1946. 352-353. p.

318