Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

és öt éven keresztül a közigazgatási továbbképző tanfolyamok titkáraként tevékenykedett. 1945-ben harmadmagával újjászervezte a Minisztérium iratkezelését, majd szakértőként működött közre a közigazgatási ügyintézés megreformálására a Gazdasági Főtanács által alakított bizottság munkájában. Közben előadásokat tartott az iratkezelés tárgyköréből mun­kahelyén és a Közigazgatástudományi Intézetben. Soronkívül nevezték ki irodaigazgatóvá, majd 1948-ban irodafőigazgatóvá, de már 2 év múlva - amint gyakran keserűen hangoztat­ta - reá nézve méltánytalan körülmények között kénytelen volt munkahelyét elhagyni. 1950. augusztus 14-én került a levéltárak akkor alakult központi irányító szervéhez. Mint segédhi­vatali veszető, majd a LÓK vezetőjének titkára került közelebbi kapcsolatba: a levéltárügy speciális feladataival, mindennapi problémáival, és bőséges irattárügyi ismeretei birtokában végzett ott hasznos tevékenységet. Munkahelyén természetszerűleg megismerkedett a helyi és vidéki levéltárak munkatársaival. Rokonszenves egyéniségével segítőkész, kollegiális ma­gatartásával általános megbecsülést vívott ki magának mindenütt a levéltárak dolgozói köré­ben Segédlevéltárossá történt átminősítését követően 1958 elején áthelyezés folytán néhány hónapot a Fővárosi Levéltárnál töltött, majd a Pest megyei Levéltárhoz került, ahol a levéltár Üllői úti és Erkel utcai iratainak gondozásával példamutató tevékenységet fejtett ki. Nagy hozzáértéssel, fáradhatatlan szorgalommal végette el több ezer folyóméter irat rendezését, s a járási és községi iratok tárgyi rendezése során tett elvi megállapításaival nagymértékben járult hozzá e rendezések elméleti szempontjainak kialakításához. Elkészített segédletei a pedáns, gondos munka nyomát viselik magukon. Tudását általános levéltári vonatkozásban is érvényesítette, részben, mint a Selejtezési Bizottság tagja, másrészt a Levéltári Szemlében megjelent cikkei által. Munkája elismeréseképpen 1966-ban a „Szocialista kultúráért” elne­vezésű miniszteri kitüntetést kapta meg. Levéltári működése megbecsülést, személyiségének gazdagsága szeretetet ébresztett. Von­zódott a természethez, s szabad idejében értő kézzel festegette annak varázsát kedvenc vász­nain. Szerette a derűt a maga és mások fonákságain mosolyogni tudó, fűszeres, de tövistelen humort, amit ragyogóan tudott rímes ruhába öltöztetni. Fiatal éveiben aktív sportoló volt de még néhány évvel ezelőtt is lelkesen állt ki a pályán a levéltári színek érdekében. Tragikus hirtelenséggel történt elhunyta az egész magyar levéltárügy vesztesége. Szakismerete, szorgal­ma, lelkiismeretessége mintaképül szolgált fiataloknak, idősebbekének egyaránt. Pályatársai, kollégái meghatott szívvel veszik tudomásul, hogy szeretett barátjuk nincs többé körükben. Ahogy munkás keze nyomát őrizni fogják a levéltári fondok úgy fogjuk emlékét is megőrizni. Endrényi Ferenc LSZ, 1968.1. sz. 275-276. p. Ságvári Ágnes (1928-2000) 2000. június 13-án, életének 72. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Dr. Ságvári Ág­nes, Budapest Főváros Levéltára nyugalmazott főigazgatója, a történettudományok kandidátu­sa. Eseményekben és fordulatokban gazdag életének 1970-1985 közötti időszakát, egy hónap híján tizenhat alkotó évét töltötte ki a főváros levéltárának vezetése, s munka- és kortársaként arra teszünk kísérletet, hogy összegezzük intézményvezetői tevékenységének pozitív eredmé­nyeit. E megemlékezés levéltártörténet is, mivel munkássága elválaszthatatlanul összefonódott a főváros levéltárának e másfél évtizedben bekövetkezett felfelé ívelő fejlődésével. 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom