Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
1928. november 19-én született Budapesten. Levéltárigazgatóvá történt kinevezését megelőzően pályafutását az befolyásolta döntően, hogy Ságvári Endre, az illegális kommunista mozgalom és az 1944. évi nemzeti ellenállás ismert mártírjának volt a húga. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg történelem-politikai gazdaságtan szakon, diplomáját 1951-ben vette át. Közben 1948 és 1956 között az MDP Központi vezetősége káderosztálya és a Központi Ellenőrző Bizottság munkatársa volt. 1956-ban megbízták az MSZMP Központi Bizottsága irodája vezetésével, majd 1960-ban foglalta el az MSZMP KB Párttörténeti Intézete igazgató-helyettesi tisztjét. 1962-ben védte meg Tömegmozgalmak és politikai küzdelmek Budapesten 1945-1947 című kandidátusi disszertációját. 1964-1970 között az MTA Történettudományi Intézetének volt a főmunkatársa. 1970. február 1-étől Budapest Főváros Tanácsa VB elnökének, Sarlós Istvánnak a javaslatára lett Budapest Főváros Levéltára igazgatója. Ságvári Ágnes előtt új munkaterülete nem volt idegen, kutatóként több levéltárban is megfordult, mégis alaposan felkészült megbízásának legjobb szinten való ellátására. Teendő bőven adódott az 1970-ben huszonhárom főt, köztük tizenegy tudományos munkatársat foglalkoztató és majd 16 000 ifm levéltári anyagot őrző, igen elhanyagolt helyzetben lévő intézményben. Ságvári Ágnes, aki a levéltár jövőjét és munkásságát illetően nagy tervekkel és elgondolásokkal foglalta el tisztét, nem kis erőfeszítések árán tudatosította a fővárosi tanácsi tisztviselők és pártvezetők körében, hogy az ország második levéltára helyzetének rendezése, tevékenységének megfelelő szintre emelése érdekében nagy erőfeszítésekre és anyagi ráfordításokra van szükség. Sürgősen megoldandó feladatként jelölte meg az évszázadok folyamán keletkezett budapesti forrásanyag biztonságos őrzésének megvalósítását, a külső szerveknél lévő várostörténeti értékű dokumentumok átvételét, továbbá a munkát nehezítő széttagoltság s a működést gátló negatív tényezők kiküszöbölése egyedüli lehetőségeként új levéltár felépítését. Ságvári Ágnes terveinek megvalósítása néhány éven át szinte töretlenül haladt előre. A levéltár költségvetési kerete a korábbi háromszorosára, létszáma kétszeresére nőtt. Sikerült a városháza régi épületében fennálló kínzó helyhiány enyhítése, lehetővé vált a három évtizede szünetelő tudományos kiadványkészítés és kiadói tevékenység újra-felvétele. Reprográfiai műhely kezdte meg működését, több pénz jutott restaurálási, könyvkötészeti és biztonsági filmezési célokra. Nagy lendülettel indult be a Források Budapest múltjából, a Levéltári dokumentáció, a Várostörténeti tanulmányok sorozataihoz tartozó és a helytörténetírást elősegítő módszertani művek készítése. Az összlevéltári területet érintő pozitív kezdeményezéseként értékelhető a Magyar Könyvtárosok Egyesülete keretében a Levéltári Szekció 1981-ben történt megalakítása, majd annak elnökeként végzett előkészítő munkája nyomán a Magyar Levéltárosok Egyesületének létrehozása, amelyre 1986-ban került sor. Sokoldalú és ambiciózus vezetőként sikerrel számolta fel a levéltár közéleti és tudományos elszigeteltségét. Konferenciákat szervezett, ő és munkatársai előadásokat, tanfolyamokat tartottak. Kezdeményezésére a levéltár nemzetközi kapcsolatai korábban - az akkori rendszerben - elképzelhetetlen módon és mértékben növekedtek. Nem csak az egyéni tanulmányutak és a nemzetközi szakmai rendezvényeken való részvétel lehetőségei nyíltak meg, hanem európai levéltári összefogással készítendő kötetek kiadását is kezdeményezte, így pl. a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa 1974-ben hozott határozata alapján, az UNESCO támogatásával az ő főszerkesztésében jelent meg 1980-ban angol-francia nyelven, majd magyarul 1982-ben Az 304
