Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kezik. Munkásságának másik súlypontja a plébániák veszélyeztetett anyagának felmérése, és lehetőség szerinti begyűjtése volt. Erre a témára esperesként figyelt fel, amikor látogatásai során tapasztalta a történeti iratanyag mostoha sorsát az egyes plébániákon. Megindította a 19. századnál régebben keletkezett anyakönyvek összegyűjtését és restaurálását.

E rövid emlékezés nem lenne teljes, ha nem idézném fel néhány személyes emlékemet is igazgatómról. Fiatal, szinte unokája korú munkatársaként egy kissé bizalmatlan embert ismertem meg benne. Bizalmadant a munkással, és bizalmatlant az emberrel szemben. Mindez azonban nem párosult zárkózottsággal, így nemcsak hagyott, de keresett is lehetőséget a megismerkedésünkre. Beszélgetéseink során kíváncsi volt véleményemre, és előfordult, hogy heves vitába szálltunk a magunk igazáért. Az életkorbéli különbségek ellenére - úgy érzem - elfogadott munkatársának, és ha visszagondolok az utóbbi hónapok megpróbáltatásaira, azt hiszem, ennél többet jelentettünk egymásnak. Én bizonyosan tudom, hogy nem csak igazgatómat, munkatársamat vesztettem el benne, hanem szegényebb lettem egy igaz emberrel, egy igaz baráttal. Október 4-én, hétfőn 11 órakor megtelt az ugodi plébániatemplom. Gyászmisére szóltak a harangok. Hívek, rokonok, barátok imádkoztunk a lélekért, és búcsúztunk a testtől. Több százan kísértük utolsó útjára Rajczi Pált, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár igazgatóját.

Hermann István LSZ, 2004. 4. sz. 80-81. p.

Rajk Lászlóné (1914-1981)

Földi István mázolósegéd és Szabó Mária varrónő leánya a magyar munkásosztály legsűrűjében született 1914-ben. Életútja is olyannak indult, mint osztálya tagjaié - egyben olyannak, mint az osztály emberileg legértékesebb, legtisztábban látó, erkölcsükben legkeményebb, legenergikusabb tagjaié. Azt a rendkívüli erkölcsi érzéket, amelyet mi, élete utolsó évtizedeinek közeli szemlélői, tisztelhettünk benne, nyilván születésével hozta magával; azt az ösztönös és egyben tudatos demokratizmust, amellyel nagy politikai harcok, majd az 1949-es tragédia hősnőj eként is, csak egy akart lenni egy munkahely munkatársai közt, már családja és tágabb környezete fejleszthette ki benne. Középiskolai tanulmányok, védőnői munka, majd ipari munkássors: ez a pálya 1937-ig. 1937-ben lesz kommunista. Három párizsi év következik, munkával és tanulással. 1940-ben tér haza. A harc itthon a fasizmus fenyegető kül- és belpolitikai előretörése ellen folyik. Ebben veszi ki a maga növekvő részét Földi Julianna, rövidesen későbbi férje, Rajk László oldalán. Aharc tőle is súlyos áldozatokat követel. 1944-ben mint az illegális KMP tagja börtönbe kerül, a Margit-körúti fegyházba, majd Sopronkőhidára, onnan viszik gyalogmenetben Münchenig rabtársaival együtt. A fel- szabadulás után történelmi feladat várja: az MNDSZ főtitkára lesz. Idézzük fel azt a csodálatos kort. Volt alapunk azt énekelni a partizáninduló akkori szövegével: „Rongyosak vagyunk ma és éhesek” - de annyi friss, értékes szellemi energiát, tiszta jobbító szándékot utoljára tán a század elején látott Magyarország politikai élete, mint akkor. Ennek a többszörös fronton folyó harcnak egyike volt a nőmozgalom, az MNDSZ. Évszázados rossz beidegződések áttörése, rengeteg jó energia felszabadítása és a lerombolt régi helyébe az emberhez méltó új életforma építése - ezért folyt a nőmozgalom harca, mindenfajta konzervativizmus ellen. Ennek a seregnek volt „vezérlő tábornoka” Rajk Lászlóné. Magyar nőnek mint nőnek korábban soha nem jutott ilyen és ekkora történelmi feladat. És végre, 1949 januárjában anya

295