Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kezdve a tudományos munkáig mindent ugyanolyan odafigyeléssel és hivatástudattal kezelt, önmagából a lehető legtöbbet kihozva. A kutatószolgálat ellátásától, az iratrendezésen és segédletkészítésen át, a közművelődés területén az iskolai és nyugdíjas csoportok kiállításvezetéséig vagy épp egy-egy politikus számára ünnepi beszéd megírásáig bármivel bízták meg, feladatait mindig a tőle megszokott alapossággal és lelkiismeretességgel végezte el. A szó legnemesebb értelmében vett igazi történész-levéltáros volt: nem jelentett akadályt neki az MSZMP-iratok hónapokon át tartó dobozolása és jegyzékelése, hogy azután időről időre konferenciákon, tanulmányokban adjon számot igazi szerelme, társadalom- és családtörténeti kutatásai legfrissebb eredményeiről. Önmaga számára mindenkor a lehető legmagasabbra tette a mércét, ugyanakkor saját eredményeivel sohasem büszkélkedett, azokhoz magától értetődő szerénységgel, másokéhoz viszont a legkomolyabb megbecsüléssel viszonyult. Jó kapcsolatot ápolt más levéltárak, múzeumok, könyvtárak és első munkahelye, a kollégium dolgozóval, személye, ismertsége az egész levéltár jó hírét öregbítette.

Fényesen induló levéltárosi pályája azonban megtört: 2007 márciusától az intézmény- fenntartó anyagi megszorító intézkedéseinek következtében mindkettőnk - mint fiatal, egyedülálló levéltárosok - munkaidejét napi nyolc óráról hat órára csökkentette. Az önhibáján kívül előállt, majd fél éven át fennálló méltatlan helyzetnek csak egyféleképpen tudott véget verni. Áthelyezését kérte, és 2007. augusztus 16-ától ismételten a Városi Kollégiumban folytatta teljes állású nevelőtanári munkáját. Tárt karokkal fogadták, hiszen jól ismerték sokoldalúágát, munkabírását, szorgalmát. A diákokkal való foglalkozáson túl szabadidejében továbbra is folytatta tanulmányait, 2008-ban levéltáros és muzeológus barátai jelenlétében sikeresen megvédte doktori disszertációját Karrierek, konfliktusok, hétköznapok. Egy redemptus família élete 1745-1867 címmel. Emlékszem, sokan csodálkozva, mégis a szakmai alázat iránti tisztelettel emlegették ekkoriban azt a rá jellemző döntést, hogy nevét változatlanul hagyva, külön kérvényben mondott le a doktori cím használatáról. Eközben szüleitől Szolnokra költözött, családalapítást tervezett. Úgy tűnt, élete a lehető legkedvezőbben alakul. Ám nem sokkal ünnepélyes doktorrá avatása előtt, egy kollégiumi éjszakán teljes váratlansággal, álmában elragadta a halál. Minden ismeőse és barátja értetlenül és döbbenten állt az eset előtt. Az okokat kerestük, de egyet sem találtunk, ami elfogadható magyarázatot adhatna a történtekre. 2008. október 29-án szerettei és nagy számban összegyűlt tisztelői körében helyezték örök nyugalomra Zagyvarékason.

Csönge Attila LSZ, 2009. 2. sz. 92. p.

Rády Zoltánná Rácz Katalin (1944-2004)

Rády Kati - mindenki így hívta a szakmában - korai és hirtelen halála megdöbbenést keltett. Pénteken még elköszönt munkatársaitól, hazatért otthonába. Itt lett rosszul, és életéért az orvosok csak pár napig küzdhettek. Szeptember 8-án meghalt. 2004 októberében lett volna 60 éves. Életének több mint felét - 33 évet - a Pest Megyei Levéltárban töltötte el, ahol az évek hosszú során az egyik legtapasztaltabb levéltárossá vált.

Nagykőrösi születésű volt és bár kora ifjúságától a fővárosban élt, mindig szeretettel beszélt szülővárosáról, ahová rendszeresen vissza-visszajárt. Rády Kati - egyetemi tanulmányai idejét kivéve - csak levéltárban dolgozott. Gimnáziumi érettségijét követően 1963— 1964-ben Budapest Főváros Levéltárában kezdett mint kezelő, majd az egyetem elvégzése

291