Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

aratott szép sikereket. Sokan szerették és sok barátja volt Pesten, Fehérváron, Szegeden és szinte mindenütt. Barátai, tanítványai, tisztelői, munkatársai, emlékét megőrizzük.

Müller Veronika LK, 1985.1. sz. 139. p.

Fájdalmasan korán, szellemi frissessége teljében hatalmasodott el a ma még gyógyíthatatlan kór a történészek, levéltárosok és muzeológusok szakmai társadalmában egyaránt nagyrabecsült és szeretett munkatárs, Nagy Lajos testén. Most, hogy pályája véget ért és mi, volt kollégái szorongó érzéssel próbáljuk számba venni életét, munkásságát, látjuk igazán, hogy így is jelentős életművet hagyott maga után. A gazdasági világválságban tönkrement dunapentelei parasztcsalád, megélhetését biztosítandó Pesterzsébetre költözött. Lajos barátunk egész életére kiható szellemi útravalót a budapesti református gimnáziumban kapott. Érettségi után, 1944 őszén jogásznak iratkozott be a pesti egyetemre, de háború miatt e tanulmányai hamar véget értek. A légószolgálatból és a szerencsésen rövid hadifogságból hazatérve 1945 tavaszán már a bölcsészkarra iratkozott be, immár a történelmet, magyar irodalomtörténetet és művészettörténetet választva szaktárgyául. Iskola- és évfolyamtársai úgy emlékeznek rá, mint páratlan tehetségű, rendkívül széles érdeklődésikörű, tetterős fiatalemberre. Egyetemistaként, NÉKOSZ-os barátaival közösen sajátítja el a tudományos kutatómunka módszereit, bekapcsolódva a reformkor és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc történetének anyaggyűjtésébe, illetve az egyetem Magyar Településtörténeti Intézetének munkájába. Huszonkét éves, amikor doktori szigorlatot tesz. Az ígéretesen, szinte üstökösként indult pálya azonban a korszak nagy átalakulását kísérő torzulásokkal terheit években nem ívelődik töretlenül. 1949 júniusától harmadfél évig a Hadtörténelmi Levéltárban, majd 1952 januárjától 1954 márciusáig a Székesfehérvári Állami Levéltárban dolgozik. Ezután egy fél évre a Pest és Nógrád megyék levéltári anyagát őrző Budapesti 2. sz. Állami Levéltárba kerül, majd szeptembertől a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárba helyezik át. Hét éven át dolgozik itt, a későbbi Fővárosi Levéltárban. Első publikációi szülőföldje, Fejér megye és kedves városa, Székesfehérvár történetéről jelentek meg, köztük a megye jobbágyságának XVII-XVIII. századi történetéről, a dűlőnevekről, pusztatemplomokról írt dolgozatai. Ő „fedezte fel” és tette közkinccsé Wathay Ferenc fehérvári alkapitány konstantinápolyi rabságában, 1604-ben írt csodaszép énekeskönyvét. A Fővárosi Levéltárban bekapcsolódott Budapest történetének kutatásába és e munkásságának eredményei példamutatóan alapos és kitűnő stílusú tanulmányai. Topográfiai művei - a Terézváros, Pest, a budai Vár, a Víziváros, illetve Székesfehérvár késő középkori helyrajzáról - mellett elmélyülten, statisztikai forrás- elemzéssel készült tanulmányokat írt a két ikerváros, Buda és Pest XVII-XVIII. századi társadalmának tagozódásáról. Levéltárosként a levéltári leltárak készítésében vállalt úttörő munkát, megjelentetve Pest város, illetve a székesfehérvári püspökség segédleteit. 1961-től 1979-ig a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott, az Újkori Osztályon, majd 1973-tól az újonnan szervezett Várostörténeti Osztály vezetőjeként. Itt teljesedett ki várostörténeti munkássága, melynek összefoglalásai a Fekete Lajos szövegének átdolgozásával és kiegészítésével készített „Budapest története a török korban” és az egyszemélyes teljesítményként kitűnt „Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig” című monográfiája. A kvantitatív történetírás hazai megalapozóinak egyikeként négy megyét - Baranya, Fejér, Moson, Tolna - dolgozott fel „Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia

269