Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szakon végzett az ELTE Bölcsészkarán és a Magyar Országos Levéltárban töltött kezdeti évek után a Hadtörténelmi Levéltár lett a munkahelye nyugdíjba vonulásáig.

Szerette a szakmáját és nagyon jó levéltáros volt. Elmélyülten és elkötelezetten foglalkozott a magyar katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékeivel, alapos szakmai felkészültséggel és széles történelmi ismeretek birtokában nyúlt az iratokhoz, rendezte a fondokat. Szakterülete a két világháború közötti magyar honvédség iratanyaga volt. Ezek a csomók, irategyüttesek még sok-sok évig őrzik keze nyomát, a palliumokra írt jelzetei sok kutatót emlékeztetnek rá. Rá, aki nagyon szívesen foglalkozott a kutatókkal, érdeklődőkkel, megosztván velük tudását, ismereteit. Sajátos stílusa volt, talán legjellemzőbben és legrövidebben úgy nevezhetném, hogy meditativ módon, boncolgatva, elemezve beszélt az egyes történelmi kérdésekről, az alakulatok történetéről, a róluk szóló forrásokról, mindig keresve valami újabb összefüggést, valami újabb szálat, amin tovább haladva újat, többet lehetne megtudni a korról, a szóban forgó csapatról, az adott történelmi, katonai eseményről. Erős pedagógiai töltete is volt mondandójának, érzékletesen, világosan fogalmazott, magyarázott. Ugyanakkor nem volt fölényes, egyenrangú partnernek tekintett mindenkit. A kezdő, egyetemről frissen kikerült, a szakmát még csak szerető, de nem ismerő új munkatársakat is. Engem is, aki 1966 őszétől lehettem kollégája. Engem elsősorban szakmai tudásával nyűgözött le, csodáltam a teljesítményét, azt, ami akkor - 1966-ban - még nem volt általánosnak nevezhető: forráskiadványt készített a Horthy-korszak hadseregéről. A forráskiadvány a levéltári munka csúcsa, olyan mélységű és szintű anyag- és korismeret kell hozzá, amit mérhetetlen munkával, szorgalommal és ismerettel lehet csak megszerezni. Ez 1966-ban a Hadtörténelmi Levéltárban még igencsak kuriózumnak számított. Munkája - Csak szolgálati használatra. Iratok a Horthy-hadsereg történetéhez 1919-1938 címmel 1968-ban jelent meg a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában - ma is alapkötete a korszakkal foglalkozóknak. Emellett szakmai folyóiratokban megjelent cikkek, okmánypublikációk sora tanúskodik történet- tudományi, levéltár-tudományi ismereteiről. Tevékenysége ismertetése során nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy széleskörű ismereteit nemcsak intézményünkben, hanem sokkal tágabb körben is hasznosította: rendszeresen adott - sokszor nélkülözhetetlen - tájékoztatást a honvédség szerveinek és polgári tudományos intézményeknek. A szakmai kapcsolat csak egyik területe az egy munkahelyen dolgozók életének. Megosztjuk egymással gondjainkat, bajainkat, örömünket. Beszélgetünk, vitatkozunk az élet folyásáról, politikáról, hazáról, a világról. Tériké baloldali gondolkodású és erősen szociális érzelmű emberként élt közöttünk, akit érdekelt szűkebb és tágabb környezete. Meggyőződésében szilárd volt, de fogékony az újra, a jobbra. Nem dogmákat fogadott el passzív módon, hanem gondolkodva, megszűrve értelmén és érzelmein alkalmazta elveit. Nem voltak könnyű évtizedek, amelyek sorsául jutottak, de mindvégig megadatott neki az, ami nem sokaknak: vállalta és vállalhatta önmagát mindenkor. Becsültük és tiszteltük ezért is. Kapcsolatunk nyugdíjba vonulása után is zavartalan volt, rendszeresen találkoztunk, továbbra is része és részese volt levéltári munkánknak. О kezdeményezte, hogy a Hadtörténelmi Levéltár megalakulásáról emléktáblán emlékezzünk meg, és a Múlttal a Jövőért Alapítvány terve is tőle származott, annak kuratóriumi elnöke volt - sajnos, csak nagyon rövid ideig. A hirtelen felszínre tört betegség váratlanul hamar - 2000. december 25-én - ragadta el közülünk. Sokan szerettük és még sokáig lesz részese mindennapjainknak továbbra is.

Szijj Jolán LSZ, 2001.1. sz. 94-95. p.

267