Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

küzdött, eszébe sem jutott, hogy ilyenkor személyi kapcsolataira építsen. Ilyen életfelfogás mellett nyilván érték időnként keserű csalódások, de ezek nem rendíthették meg soha hitét és bizalmát a marxizmus-leninizmus eszméiben. Sokirányú levéltári munkája mellett egyik szerkesztője volt az úttörő jelentőségű Iratok az ellenforradalom történetéből c. dokumentumgyűjtemény I. kötetének. Egyébként történész kutatóként főleg a bányászmunkás mozgalom történetével foglalkozott; egy ilyen tárgyú dokumentumgyűjtemény társszerkesztője is volt, posthumus műve pedig a bányászmunkás mozgalom 1919-1933 közötti történetét fogja össze. Előzetesen Incze Miklóssal közösen az 1931. évi gazdasági válság hatását írta meg a magyar munkásosztályra.

A magyar levéltárosok megilletődve teszik le sírhalmára koszorújukat: értettünk és szerettünk Kubitsch elvtárs, halálodat mindig pótolhatatlan veszteségnek fogjuk érezni.

Szedő Antal LK, 1965. 2. sz. 343-344. p.

Kulifay András (1944-1993)

Tisztelt Gyászoló Család, Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

Az Országos Levéltári munkatársak és a levéltár kutatói nevében fájdalommal búcsúzunk Tőled.

Családod és munkatársaid veszik körül sírodat, de nyugodtan mondhatom, hogy csak családod, mert kollégáid is mindig hozzátartozóidnak érezték magukat. András nem magas beosztásban dolgozott ugyan, de próbatevő helyen, ahol sokszor egymással ellentétes érdekek ütköztek, mégis megértésével, jóságával, szolgálatkészségével mindig helyt tudott állni. A levéltár kutatótermének felügyelőjeként mindig segítőkész volt. Ott dolgozott, ahol nap mint nap szolgálatban kellett állni, s nap mint nap eleget kellett tenni a hozzá fordulók sokszor nem könnyű kéréseinek, s megoldókészségével, intelligenciájával sosem került olyan helyzetbe, hogy ezeknek a kéréseknek ne tudott volna eleget tenni. Nemcsak mi, akik most itt vagyunk, hanem azok, akik tán már nevét sem tudják - biztos vagyok benne, hogy megőrizték emlékét segítőkészségének. A lámpás szerepét töltötte be ebben a munkakörben, aki a kutatóknak a történelem sötét útvesztőiben segített tájékozódni, és ez a lámpás nemcsak fényt, de melegséget is árasztott magából. Az az ember volt, aki kollegiális viselkedésével csak jó kapcsolatokat teremtett munkatársaival. A magyar szellemi élet előkelőségéhez tartozó családból származott. Onnan hozta magával a kultúra és irodalom iránti érdeklődését és lelkesedését. Emlékezetesek maradnak számunkra szavalatai, mellyel bennünket elgyönyörködtetett. Kedves András! E sok szép versért - viszonzásul fogadd el tőlem e néhány sort, mely kedvelt költőd szerzeményéből való:

Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közelálló.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több, és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.

235