Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Mátyás-életrajz. A legkülönbözőbb folyóiratokban, évkönyvekben és konferencia-kiadványokban publikált cikkeiből a tisztelők és a tanítványok tanulmányköteteket állítottak össze. Korosztályában akadtak néhányan, akik szívesen hangoztatták magukról, hogy pozitivisták, így akarván kifejezni távolságtartásukat a szocializmus valós vagy vélt ideológiai kívánalmaitól. Kubinyi a magyar történészek mértéktartó művelőihez tartozott: nem hódolt meg a nagy elméletek előtt, de az öncélú forráskeresés és a faktológia sem volt a kenyere. Adomázó természete felismerhető történelmi alakjainak megformálásán, véleményt nyilvánított a nagy történelmi vitákban, lett légyen az a középkor végi Magyarország világgazdasági helyzete, a városiasodottság mértéke, a központosítás és rendiség problémája. Ezekben a vitákban azonban józan realizmus nyilvánult meg, egyrészt tudta, hogy a múlt történéseinek összes mozgatórugóját sohasem ismerhetjük meg, másrészt túl sok forrást ismert ahhoz, hogy bármilyen tetszetős elméletre ne tudott volna ellenpéldát hozni. Élete végéig dolgozott, halála előtt néhány héttel még egy előadására készült, amit már nem tudott megtartani.

Tringli István LK, 2007. 2. sz. 311-314. p.

96

Ez év novemberében eltávozott körünkből a késő-középkori magyar történelem legjobb ismerője, nemzetközi hírű, iskolateremtő kutatója. Kubinyi András a középkortudomány minden ágában maradandót alkotott: történészként, muzeológusként, régészként - és levéltárosként is. Gazdag életpályáját időrendben követve tulajdonképpen ez utóbbi tudományszakkal kellett volna a felsorolást kezdeni. Egyik első munkahelye, miután Budapesten 1947 és 1951 között történelem-latin szakot végzett, majd 1952-ben levéltárosi diplomát szerzett, a Miskolci Levéltár volt. Habár munkásságának további évtizedei 1954 és 1978 között a Budapesti Történeti Múzeumhoz illetve 1978-tól haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (illetve az 1990-es években más egyetemekhez is) kötötték, kutatóként és oktatóként mindvégig hű maradt a levéltárakhoz (is). Bátran állíthatjuk, hogy nála alaposabban senki sem ismerte és újszerűbben senki sem használta fel a Hunyadi- és Jagelló-kor okleveles forrásanyagát. Mindhárom fő kutatási területén, a gazdaság- és társadalomtörténetben, a város- illetve településtörténetben valamint a politika- és intézménytörténetben is olyan új módszereket dolgozott ki, amelyek nemzetközi szinten is újdonságnak számítottak, és amelyek segítségével a sokszor kedvezőtlen magyar forrásadottságok ellenére számottevő új eredményeket tudott felmutatni. Ő volt az első, aki az igazgatás különböző szerveinek működését, így a pénzügyigazgatást, a királyi tanácsot és több más hivatalt, amelyeknek saját levéltára nem maradt fenn, az ezekben tisztségeket viselő vagy fontos szerepet játszó személyek életrajzán, pályaképének közös vonásain keresztül, az úgynevezett prozopográfiai módszerrel mutatta be. Ő dolgozta ki a középkor végi településhálózat hierarchikus térbeli rendjének vizsgálatát, amelynek során az egyetemi anyakönyvektől a vásárprivilégiumokon keresztül a hatalmas- kodási oklevelek véletlenszerűen fennmaradt adataiig minden rendelkezésre álló forrást a legapróbb részletekig ki tudott aknázni. Ő hívta fel a magyar régészed kutatás figyelmét arra, hogy a középkor településeinek, gazdaságának és anyagi kultúrájának megismerése nem lehetséges a tárgyi, képi és írásos források együttes vizsgálata nélkül.

Mindezeket a módszereket és megközelítéseket a legalaposabban diákjaival, az egyetemi hallgatók egymást követő nemzedékeivel ismertette meg. A magyar középkor kutatóinak jelentős része joggal és büszkén vallhatja magát Kubinyi András tanítványának. Itt is a levéltára232