Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
sem bizonyítja jobban, mint hogy e munkája, mely a XVIII-XIX. század nagy összeírásainak pontos feldolgozásán épül fel, következtetéseit kritikus szűkszavúsággal összesűrítő nagytávlatú bevezetésében valóban meglepő gazdagságban tárja fel XVIII-XIX. századi hazai ötvösművészetünk egész helyzetét és problémáit. A korszak azonban nem volt alkalmas arra. hogy a hasonló jellegű nagy feltáró kutatásokra irányuló kezdeményezések megfelelő támogatásban és folytatásban részesüljenek. Nemzeti kultúránknak a levéltárakban fekvő döntő fontosságú dokumentumai méltó, rendszeres, széleskörű feltárására akkor még nem kerülhetett sor. Kapossy ezután megjelent, mindig gondosan választékos stílusú, levéltári anyaggal gazdagon dokumentált, olykor mintaszerűen pontos forrásközlésekkel is kiegészített tanulmányai is így csak részletkutatások eredményeit közölhették. A levéltári anyag Kapossy János számára azonban mindamellett is nem csupán hazai művészettörténetünk gazdag forrásanyagát jelentette, s levéltári munkája sem merült ki csupán a feldolgozásban vagy forrásközlésben. Már disszertációjának írásával kapcsolatban is konkrét levéltárosi munkát végez: a szombathelyi püspöki levéltárnak a székesegyház építéstörténetére vonatkozó, addig kevéssé rendezett anyagát csoportosítja és állítja fel új rendben. Az Országos Levéltárban eltöltött évei alatt pedig - nem utolsó sorban állandó kutatómunkája következtében - igen széleskörű anyagismeretre is szert tett, elsősorban a nagy központi kormányhatóságok anyagában. Szellemes, vitatkozásra mindig kész, sokszor maróan ironikus, kritikus természete mindig idegenkedett a tudományos munka mechanizálásától, tudományos kérdések misztifikálásától, de a levéltári szakkérdések iránt a kötelezőnél mindig jóval érdeklődőbb, széleslátókörű szakismeretekkel járt együtt. Levéltári anyagismerete és szervezőképessége méltóan mutatkozott meg abban a nagyarányú rendezőmunkában, melynek során az 1940-es évek elején - az Országos Levéltár költöztetésének mintegy utolsó fázisaként - összesen kb. 2.000 állványméter anyag nyert mintacsomózást és felállítást. A munkát Kapossy János szervezte és irányította, - s jellemző rá, hogy arra is volt gondja, hogy az újonnan felállított anyag címfeliratai megfelelő tónusú papíron, stílusos betűtípussal készüljenek. Budapest ostromát az Országos Levéltárban, az iratanyag őrizetében éli át, mint annak a kis együttesnek tagja,, amely a német csapatokkal szemben nemzeti történelmünk pótolhatatlan forrásanyagát igyekszik megvédeni. Az Országos Levéltár átszervezésekor a feudális-kori kormányhatóságok osztályának lesz a vezetője. Jelentős szerepe van az Országos Levéltár s nyomán az állami levéltárak alapleltározási rendszerének kidolgozásában. Nyugdíjbavonulása után, amely 1950 végén következett be, Kapossy továbbra sem szűnt meg dolgozni. Szíwel-lélekkel kapcsolódott be abba a nagy művészettörténeti adatgyűjtésbe és feltáró munkába, amelynek megszervezése a 30-as években neki még nem sikerülhetett ugyan, de amely a nép államának támogatásával most végre lehetővé vált. Magas, kissé hajlott, sovány alakját majd minden nap ott láttuk az Országos Levéltár kutatótermében eltemetkezve az iratok közé, amelyekből szívós munkával bányászta ki a hazai művészet múltjára vonatkozó gazdag tényanyagot. Halála, mely egy téli vasárnap délelőttön a Mártírok-útján séta közben érte utol, váratlanságával csak számunkra volt tragikus, - számára a gyors, fájdalommentes elmúlást jelentette. Emlékét: hazai kultúránk emlékei hű kutatójának s feltárójának, a széles távlatú levéltárosnak emlékét, mindig kegyelettel őrizzük. Vörös Károly LK, 1954. 289-291. p. ü 184
