Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

1952. december 14-én tragikus hirtelenséggel meghalt Kapossy János nyug. országos levéltári osztályvezető. Az első világháború után került az Országos Levéltárba és egészen 1950-ben történt nyugalomba meneteléig számos értékes többnyire alapos levéltári kutatáson felépülő cikket, tanulmány publikált a magyar művészettörténet, elsősorban a magyarországi barokk köréből. Halála napjáig dolgozott a régi magyar művészettörténeti kutatásokhoz feltétlenül szükséges levéltári anyagok gyűjtésén. December 20-án temették el szülővárosában, Szombathelyen.

N. N. LH, 1952. 4. sz. 89. p.

Károlyi Árpád (1853-1940)

Magas korban rövid betegség után 1940. október 20-án hunyt el Károlyi Árpád, a hazai történetírók és levéltárnokok nagytekintélyű mestere. Több mint félszázados levéltárnoki tudományos munkássága Bécshez kötötte, ahol a cs. és kir. Házi-, Udvari és Állami Levéltár tisztviselője, majd vezetőigazgatója, később pedig az általa kezdeményezett Magyar Történeti Intézet igazgatója és a Bécsi Magyar Kulturális Intézetek kurátora volt. Az egykori császárváros légkörében is megmaradt ízig-vérig magyar tudósnak, akire büszkeséggel tekintett fel a hazai levéltámokok egész grémiuma. Iránta érzett mély tiszteletünk és ragaszkodásunk utolsó megnyilvánulása volt, hogy hűlt tetemét az Országos Levéltár épületében helyeztük ravatalra és onnét kísértük a földi pályájának végső állomására. Károlyi Árpád érdemei hervadhatatlanok a levéltártudomány sarkalatos elvének, a proveniencia elvnek alkalmazása terén. Már jóval a századforduló előtt Sickel hatása alatt az elsők közé tartozott, aki szigorúan pálcát tört a történeti írott források szerves egységének megbontása felett. Világosan látta, hogy a múzeumi gondolat alapvető elemének, a gyűjteményi elvnek a levéltári forrásokra való alkalmazása mérhetetlen kárára van az oknyomozó történetkutatásnak. A szerves egységükből kiforgatott és tárgyi vagy személyi szempontok szerint szétdarabolt levéltárak nem a történetírásnak, hanem inkább a történethamisításnak melegágyai, mert megnehezítik, sőt egyenesen leheteüenné teszik, hogy a történetíró az események logikus láncolatát és kölcsönhatását világosan felismerhesse. Károlyi Árpád sokat utazott és személyes tapasztalásból ismerte fel, hogy a gyűjteményi elv divatja milyen károkat okozott a levéltárakban mindaddig, míg francia kezdeményezésre, porosz rendszerbefoglalásra és holland tudományos megalapozásra támaszkodva az európai nagy levéltárak a provenienciát el nem ismerték a levéltártudomány alapvető elemének. E téren szerzett gazdag tapasztalatai felejthetetlen emlékek maradnak mindazok számára, akik puritán lakásának vagy a fehér asztalnak meghitt légkörében hallgathatták tanulságos szavait és bámulhatták páratlan levéltári ismereteit. Midőn Károlyi Árpád a Házi-, Udvari-, és Állami Levéltár vezetését átvette, egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy a gyűjteményi elvnek áldozatul esett levéltárak visszaállítási munkálatait megindítsa, amivel a magyar történetkutatás bécsi forrásainak módszeres feltárását is lényegesen előmozdította. Ezekről a nagyvonalú rendezési munkálatokról azonban önként ritkán emlékezett meg, csak egykori munkatársainak dicsérő szavaiból lehetett megismerni azt a nagyvonalú munkaközösséget, melyet a proveniencia elvének gyakorlati alkalmazása érdekében hívott életre. De Károlyi Árpád nemcsak modern levéltáriam szemléletével, hanem emberi nagyságával is kitűnt kortársai közül. A vérbeli levéltárnok igazi önzetlenségével ontotta mindazokra tudásának kincseit, akik hozzá tanácsért

185