Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
vezetőjének, annak a kettősségnek a következtében, mely a közigazgatási és a tudományos feladatok párhuzamosságából származik. Rendkívüli egyéni szorgalmával ezt a feladatot is a megoldás útjára vezette, amikor egyrészt kézbevette és irányította a mind nagyobb mértékben gyarapodó adminisztrációs munka racionális szervezését és lehető megkönnyítését, másrészt nemcsak példát mutatott a tudományos kutatásra és feldolgozásra, hanem az ehhez szükséges lehetőségeket is megteremtette. így az ő vezetésével és személyes munkájával történt meg a többszöri költözés során összekeveredett anyag szétválogatása és rendezése, ő indította meg a levéltári általános katalógus és a leltárak készítését, a Fővárosi Levéltár egyik legégetőbb problémájának, a selejtezés kérdésének helyes útra terelését. Mind a tudományos érdek, mind a közigazgatás igényeinek szemmeltartásával több bevált selejtezési szabályzatot készített. A levéltár belső adminisztrációjának ilyetén gondozása mellett, igazi szívügye a régi (1686-1872) anyag rendezése és nyilvántartása volt, mert ehhez kapcsolódott irodalmi munkásságának jelentős része. Ennek az anyagnak a megismertetését igyekezett előmozdítani a História folyóirat és a Tanulmányok Budapest Múltjából c. sorozatos kiadvány megindításával, melyeknek egyúttal legszorgalmasabb munkatársa is volt. A tudományos szakvélemények, melyeket maga és vezetése alatt a levéltár személyzete adott, külön kiemelendők; ezekben ugyanis a tudomány eszközeinek alkalmazásával a főváros közigazgatási érdekeit eredményesen sikerült képviselni vagy megvédelmezni. Mindezek eredményeképp megállapíthatjuk, hogy Gárdonyi, teljes mértékben átérezte a levéltár, mint tudományos szakhivatal munkájának modern jelentőségét, és hogy mindent el is követett Budapest levéltára ezirányú fejlődésének biztosítására. Nyugdíjbavonulása nem jelentette számára a munka feladását. Széleskörű érdeklődésének megfelelő dolgozatai 1935 után is sűrűn jelentek meg. Állandó kapcsolatot tartott fenn munkásságának tűzhelyével, a Fővárosi Levéltárral, de szorgalmas munkájával tűnt fel az Országos Levéltárban és más kutatóintézetekben is. A magyar tudomány története, mint tudósnak, és mint gyakorlati szervezőnek egyformán meg fogja őrizni emlékét. Niklay Péter LK, 1946. 348-350. p. Garzó József (1887-1950) Öt éve, hogy Garzó József, Kecskemét városának főlevéltárosa meghalt. Csak|nem negyven évet töltött el a levéltárban. Szakmájában kiváló, pontos, rendszerető és másokat is megbecsülő ember volt. A sok munka és meg nem értés, egyik fiának tragikus halála, feleségének elvesztése felőrölte idegrendszerét és 1950. augusztus 23-án véget vetett életének. Egyedül dolgozott az elődei által reá hagyott hatalmas örökségben, mely munkássága idején újabb és újabb anyaggal gyarapodott. Tanulmányozta és rendezte az anyagot. Leltár még ismeretlen volt, de ha valamely témakörre vonatkozó anyag volt a kecskeméti levéltárban, perceken belül a kutató asztalára került. Változatos igényű kutatót is bámulatba ejtett anyagismerete, a gyors kiszolgálás és az anyagra vonatkozó részletes felvilágosítás. A rendezés, szerelés kutatómunka idejének legnagyobb részét felemésztette. Előfordult, hogy a polgármester köz- igazgatási feladatokkal is terhelte. Ha segéderőt kért, kitértek kérése elől, azzal, hogy a levéltárosság úri foglalkozás, minek annak a segítség, ki idejét úgy sem tudja mivel tölteni. Nem volt módjában, hogy gazdag tapasztalatát és tudását másnak átadja. Irodalmi munkásságra alig jutott ideje. Több történeti vonatkozású cikke jelent meg a „Kecskeméti Közlöny” és 120
