Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

„Kecskeméti Lapok” című helyi lapokban. A levéltárban őrzött anyagot az érdeklődők rendelkezésére bocsátotta. Az 1934-es „Hirös Hét”-etis felhasználta, hogy a kecskeméti levéltár anyagát bemutathassa. A város történetére vonatkozó dokumentumokat kiállításon vonultatta fel. ízléses, és mindenki által jól érthető magyarázó szövegei ma is követhető példái a szemléltető agitációnak. A levéltári munkateremben négy tárló volt, melyekben a kecskeméti nép életének történetére vonatkozó írásos emlékeket helyezett el. Sorsa az elmúlt korszak vidéki tudományos munkásának sorsa volt. Ha módjában volt, segített az embereken. Szakmánk jó munkásának emléke előtt tisztelettel hajtunk fejet.

Balanyi Béla LH, 1954. 1-2. sz. 288-289. p.

Gáspár Ferenc (1918-2003)

Gáspár Ferenc a Tolna megyei Tamási községben született, 1918. augusztus 21-én. A polgári iskola elvégzése után nyomdásztanuló lett, majd segédként kisebb nyomdákban dolgozott. Apja halála - 1939 - után édesanyja és nővére támasza, segítője. A második világháború alatt 1943. január 15-én kapta meg Mohács térségére szóló behívóját, munkaszolgálatra. Az ország német megszállása után édesanyját és nővérét elhurcolták - ők soha többé nem tértek vissza, de neki 1944 decemberében több társával együtt sikerült megszöknie, és így elkerülte az orosz hadifogságot. A háború végét Szekszárdon élte meg. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba és Bátaszéken, a szakmájában vállalt munkát. Hamarosan bekerült a Tolna Megyei Pártbizottságba, majd 1946-tól Budapesten, a VIII. kerületi pártbizottságon dolgozott, 1948-1949-ben pedig Pécsett tevékenykedett pártmunkásként. 1949-től a Gazdasági és Műszaki Akadémián a marxizmus-leninizmus oktatója 1953-ig, majd egy évig a Számviteli Főiskola docense, 1954-ben az Oktatási Minisztériumban főelőadó. 1956-1957- ben a Lenin Intézet docense, hogy azután hátat fordítva addigi életének, a kibuc mintájára szervezett Rozmaring Kertészeti Termelő Szövetkezet alapító tagjaként kezdjen új életet. A régi-új rendszerrel szembeni ellenérzéseit fémjelzi, hogy 1958-ban kétkezi munkásként visz- szatért szakmájához és 1958-1960 között a Franklin Nyomda gépszedője lett. Innen került az Európa Könyvkiadó műszaki szerkesztői beosztásába.

Következő munkahelye már közelebb hozta őt későbbi hivatásához: a Legújabb-kori Történeti Múzeum fényképtárában dolgozott ugyancsak két évig, mint muzeológus. 1964-től hat éven át a Magyar Országos Levéltár munkatársa, és ezzel egy időben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelem szakán, ahol 1969-ben középiskolai tanári diplomát szerzett. A fővárosi levéltár akkori igazgatójának hívására 1970-től Budapest Főváros Levéltárában dolgozott egészen nyugdíjazásáig, sőt azután is, előbb mint osztályvezető, majd, mint főigazgató-helyettes. Ő szervezete meg és vezette az ún. népi demokratikus osztályt, ahonnan a IV. a gazdasági iratokat őrző osztály élére került. 1973-1975 között a BFL párttitkára, 1975-től főigazgató-helyettese. 1981-ben történt nyugdíjba vonulását követően, mint főmunkatárs még négy esztendeig a levéltárban tevékenykedett. Tudományos munkásságával mind a Magyar Országos Levéltárban, mind a Budapest Főváros Levéltárában eltöltött évek-évtizedek alatt gyarapította a levéltári szakirodalmat. Mivel pályájának nagyobbik részét a BFL-ben töltötte, publikációinak jelentős része is az itt őrzött iratanyaghoz kapcsolódik. A MÓL munkatársaként jelentette meg az Adalékok a gánti bauxitbányászat történetéhez (Fejér Megyei Szemle, 1966. 1-2. sz.) c. tanulmányát,

121