Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

munkálataival a levéltári osztályt bízta meg. Nagy érdeklődéssel és gondos körültekintéssel vezette ezt ő maga mindaddig, míg csak a könyvtárigazgatói széket a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói állásával fel nem cserélte; de azután is mindig szerető figyelemmel kísérte a könyvtár minden dolgát; a Múzeumnak ez az osztálya állt mindig legközelebb a szívéhez. Tudományos munkálkodásának súlypontja diplomatikánkra esett. Neki köszönhetjük XII. századi okleveleink tüzetes feldolgozását, és Árpádkori kancelláriánk ismertetését. E mellett heraldikai emlékeinkkel foglalkozott nagy szeretettel, aminek a Turul számos cikkén kívül a Magyar Címeres Emlékek két értékes kötete ékes bizonysága. Egész szívvel csüngött a Nemzeti Múzeumon, de éppúgy szívéhez nőtt katedrája is, s egyiktől sem tudott volna a másik kedvéért megválni. Tanítványai igaz tisztelettel és szeretettel vették körül, előadásai mindig igen népesek voltak Három nemzedék gondol mély hálával és kegyelettel a nagy tudású mesterre, szerető szívű tanárra, aki világos és szabatos előadással oly közel tudta hozni őket egy oly diszciplínához, amelyről úgyszólván csak az egyetem padjaiban hallottak először. Mint tudós, mint tanár, és mint tisztviselő egyaránt kiváló volt, de az ő kedves emléke még szélesebb körben is él, és fennmarad, mert a nagy tudós, a lelkes professzor, s a fáradhataüan, lelkiismeretes tisztviselő, melegszívű jó ember is volt. Have pia anima optimi magistrati. Holub József IK, 1923.1 -2. sz. 223-225. p.

Fekete Lajos (1891-1969)

Ritka és szerencsés ember az, aki hetven évesen életútjára visszapillantva abban a legalaposabb vizsgálattal sem talál kisiklást, letagadásra ítélt, elavult írásokat. Ha Fekete Lajos munkásságán végigtekintünk, fiatalkori és érett munkák között csak a tudásanyag gyarapodását és elmélyülését látjuk.

Amikor a világháború után egy szibériai hadifogolytáborból frissen szerzett török tudással hazatért, nem kisebb munka várt rá, mint hogy a már félévszázados múltra visszatekintő, gazdag termésű, de elméletileg megalapozatlan és rendszerezeden történeti-turkológiái kutatásokat a szaktudomány rangjára emelje. Ezért a török források közzétételét megelőzően és azzal párhuzamosan bejárta az oszmán-török diplomatika és paleográfia addig feldolgozatlan területeit. Eredményeit olyan munkákban tette közzé, amelyeket hosszú ideig fognak felnövekvő turkológus nemzedékek tankönyvül használni. A Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába (Bp. 1926, magyarul és németül) hazánkban először rendszerezte a török forrástípusokat, írta le tartalmi és formai jegyeiket. A Die Siyäqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung (Bp. 1955) című, Kossuth-díjjal jutalmazott munkájában az egyik legnehezebb török forráscsoport, a pénzügyigazgatási iratok sajátosságait dolgozta fel. Halála előtt néhány nappal fejezte be harmadik nagy kézikönyvét, a perzsa paleográfiát.

Szemléltető szövegként már ezekben a munkákban is sok anyagot jelentetett meg, egyúttal pedig a legkülönfélébb típusú török források hosszú sorát publikálta. Munkájában a kiadott anyag lehető legszélesebb felhasználhatóságára törekedett. Fényképmásolatok, arab betűs átírás, magyar és idegennyelvű fordítás, a fogalmak és szakterminusok gondos magyarázata a történészek, a nevek pontos olvasata a nyelvtörténészek munkáját segítette. A még regesztában közzétett debreceni és gyöngyösi iratokat az Eszterházy-anyag gazdag magyarázatokkal kísért kiadása követte. A defterek anyagából váci, esztergomi és hatvani ösz- szeírásokat, s budai vámnaplókat tett hozzáférhetővé. Az itthon megmaradt töredékes anyag

107