Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
kiegészítésére felkutatta az Európában szétszóródott, illetve Törökországban őrzött magyar vonatkozású forrásokat. Először kézi másolatban, később mikrofilmen megkezdte gyűjtésüket, s megvetette annak a harmincötezer fényképmásolatból álló gyűjteménynek az alapját, amelyre ma a Török Tanszéken a történeti kutatások támaszkodnak. A források közzétételét időről-időre a belőlük levont tanulságok összegezése követte (a török birtokrendszerről és hivatalszervezetről, a vámrendszerről, a magyar-török kapcsolatokról, Nagy Szolimán életéről stb.). Legjelentősebb összegező munkája a Budapest a törökkorban (Bp. 1944), amely egy európai jellegű város mohamedánná válását követi végig igen gazdag tényanyag felvonultatásával. A diplomatika, forráskiadás és történetírás mellett egy sor kisebb-nagyobb tanulmánnyal segítette a magyar és török nyelvtörténet művelőit. 1938-ig az Országos Levéltárban dolgozott. Itt hatotta át a források szeretete és tisztelete, itt alakult ki nem lankadó gyűjtőkedve is. A harmincas évek második felében török felkérésre részt vett az isztambuli levéltárak rendezési munkálataiban. 1938-ban a Török Filológiai Tanszékre került, ahol 1952-től, mint professzor dolgozott. Szenvedélyesen tanított. A szegényes hazai turkológus-szükséglet, valamint szaktárgya kezdetben elriasztó nehézségei miatt sajnos kevés tanítványa volt. De aki az első ijedtségen átesett, a tárgy és tanára bűvöletéből többet nem szabadult. Rosszul világított, kis egyetemi szobájában, mennyezetig halmozott iratkötegek és könyvek között rendszerint kettesben hajolt diákjával az irat fölé - néha távolról érkező külföldiek társultak még, sokszor elismert szakemberek, akik vissza-visszatértek hozzá -, s órákon át folyt a fárasztó, unalmasnak tűnő, valójában szellemmel és kedvességgel szelídített szövegolvasás. A hallgatók fiatal szeme és agya mindig előbb mondta fel a szolgálatot, ő fáradhatatlanul, napi tennivalóit feledve tanított. S nemcsak turkológiát. Rendkívüli becsületessége és szerénysége, alázatos hivatástudata és munkatisztelete szavak nélkül is ugyanerre kötelezte környezetét. A tudomány személyi és elvi ellentétektől szabdalt világában azon kevesek közé tartozott, akik töretlenül megőrzik emberségüket. A nagy tudóst és nagy embert gyászoljuk benne. Hegyi Klára LK, 1970. 2. sz. 387-388. p. 6US Ш 1969. május 16-án, 78 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Fekete Lajos, a Fővárosi Levéltár egykori gyakornoka, az Országos Levéltár főlevéltárnoka, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Török Történeti Társulat - mint Akadémia - tiszteletbeli tagja, Kossuth-díjas tudós. Fekete Lajos 1891. június 12-én született Tardoskedden, a régi Komárom megyében, gazdálkodó családból. Tanulmányait Tatán és Vácott végezte. A gimnáziumi érettségi vizsgát 1910. június 8-án Vácott tette le. Felsőbb tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol egyetemi végbizonyítványt 1914. május 31-én kapott, majd 1914. június 13-án bölcsészdoktorátust szerzett. Pályáját az első világháború hosszú időre megszakította. 1914. augusztus 3-án katonai szolgálatra kellett bevonulnia. A keleti frontra került, ahol Przemysl erődjénél fogságba esett, A következő években megjárta Szibéria fogolytáborait, de a sok megpróbáltatás közepette is volt ereje ahhoz, hogy török fogolytársaitól a török nyelvet megtanulja. Ez az erő és tenni- vágyás jellemezte egész életét. 108
