Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)
megrendülést. Jellemzése a legszükségesebbekre szorítkozik, bonyolult jellemei nincsenek, legföljebb két szenvedély, kötelesség vagy érdek harcát ábrázolja egyazon lélekben. Színműveiben különösen kedveli a tételes ábrázolást, vannak jelenetei (például a Vidéki történet expozíciója), melyeket egy hajszál választ el a plakátköltészettől. Színműveinek tárgyai azonban valódi színdarab témák, ezeket szerencsés kézzel választja meg, s van érzéke a drámai szerkesztés iránt is. APogánytüz Vata lázadásáról szól, jól megépített, hatásos jelenetekkel, gyakran azonban beszéd ürügyén is csak elbeszél, alakjai veszedelmesen hasonlítanak egymáshoz, s csak a darab utolsó színében tud igazán figyelmet kelteni, mikor Levente herceg regölésében kiválóan sűrít jellemeket, kort, indulatot és mondanivalót. A Vidéki történetben mintha Ibsen modernizálására tenne kísérletet; ez a darab úgy hat, mint egy fordított, közösségi szellemet propagáló Nóra-előadás, technikája hibátlan, de cselekménye és mondanivalója csak mérsékelten érdekes. Az orvos házaspár és a védőnő erkölcsös háromszöge - nemes célzat ide vagy oda - banális. Valódi dráma ellenben a Földindulás: egyke darab, tárgyát Sötétség című elbeszélésének tragikus magva szolgáltatja; a Földindulás befejezése azonban optimisztikus, a novellával ellentétben nemcsak a veszedelmekre, a bűn nyomában járó pusztulásra akar figyelmeztetni, hanem megmutatja a kivezető utat is, az elbukás után a megtisztulást. A családi dráma keretében rajzolja meg a dél-baranyai falu egyéb problémáit is: a nemzetiségi harcot, a vagyoni viszályokat, a lelkiismereti konfliktusokat és tévelygéseket, mindezt példás egységben, a realizmus tiszta, találó eszközeivel. Az a szín, melyben az apa részegen, cigányzenével toppan be fia ravatalához, súlyos ízlésbotlás, naturalista giccs, ezt a hatásvadászó grandguignolszerű ötletet semmi sem okolja meg. A darabnak ez a jelenete színvonalon aluli. Hálás, ügyes alkotás a Végrendelet. Témája, a szereplőkkel együtt, megtalálható a Kántor József megdicsőülésében. De bármennyire fordulatos színpadi mű ez, mégsem több mint egy jó regény sikeres dramatizálása. Az öregasszony jelleme, mikor az utolsó felvonásban mindenét szétosztja, lélektanilag kissé sántít: inkább deus ex machinaként hat, mint valami - egyébként is nehézkesen motivált - lelki pálfordulás eredményeként. Az író evangéliumi tendenciája megkapó gondolat ugyan, ezt a gondolatot azonban nem sikerül a drámai szerkesztés eszközeivel műve alapeszméjévé tennie. A regény epilógusa meggyőzőbb. Summa: Kodolányi négy színműve becsületes alkotás, sok jó művészi és tanító szándékkal, de valódi hivatottság nélkül. Az oroszlánkörmök is megvil-