Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

magyar is volt, sőt, elsősorban magyar volt. Felejthetetlenül és szemrehányóan az volt. Valóban a nép jelent meg itt, olyan egyszerűen és parancsolón, mint utoljára Petőfi napjaiban. Kodolányi számára a nép nemcsak regénytárgy volt. Kodolányi és a nép: egy volt. A néppel való misztikus és biológiai kapcsolata, testi-lelki azonossága legsajátabb írói képességében, fő jellemző eszközében, nyelvében érvényesül leginkább. Kodolányi nyelvi géniusz, ahogy például Bolyai János matematikai, Mozart zenei géniusz volt: számára a nyelv reveláció, kinyilatkoztatás, a világ összes titkainak és nagyszerűségeinek kimeríthetetlen tárháza. A nyelv maga az élet, minden rejtelmével és csodájával. S itt tűnik ki leginkább, mennyire hivatott tolmácsa Kodolányi népének: nem teremt külön „népi stílust", nyelve nem „népies nyelv", hanem maga a nép szólal meg műveiben, valóban megszólal, a megszólalásig híven, minden szépítgetés, alakítás, stilizálás nélkül. A személyes élmény közvetlenségével hallgatjuk az ormánsági beszéd költői, ihletett, találó, az egész magyar történelmet magában rejtő szavait és fordulatait. Kodolányi nyelvi géniuszát mi sem igazolja szebben, mint hogy ennek a kis népnek nyelvével az élet és az emberi lélek minden fordulatát és árnyalatát éppoly tökéletesen tudja ábrázolni, mintha az ormánsági népnyelv már századok óta egyúttal irodalmi nyelv is lett volna. A Szép Zsuzska 1924-ben jelent meg, a következő esztendőben látott napvilágot a Börtön, majd a rákövetkezőben a Kántor József. Első önéletrajzi regénye, a Tavaszi fagy, 1925-ös keltezésű; ezután sorra jelennek meg önéletrajzi művei, a. Szakadékok 1927-ben, a Futótűz és Akik nem tudnak szeretni 1929-ben, végül legkésőbb a Feketevíz 1935-ben. Nyolc regény, már magában egy egész kis életmű. Ehhez a rövid, listaszerű felsoroláshoz három megjegyzést is fűzhetünk. Először is feltűnő, hogy a Feketevíz kivételével 1924-29 között, vagyis öt esztendőn belül jelent meg valamennyi. (Ezekben az években írta még két regényét, a Kékhegyet és a Vilma három szerelmét, egy sereg novellával együtt.) Viszont a következő öt esztendőben csak egy regényt adott ki, a Feketevizet. Másodszor, figyelemreméltó, hogy ezek egytől egyig, egészükben vagy részleteikben, személyes élményein alapulnak, sőt, a három ormánsági regény kivételével, legfőbb céljuk, hogy gyermekkorát és kora ifjúéi 46