Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

mázzuk az életmű egészére is, részeire is. Végül az érvényességet ugyancsak filozófiai értelemben alkalmazzuk: arra törekszünk, hogy megállapításaink ne csak egyetlen művet vagy egyetlen alkotót igazoljanak, illetve marasztaljanak el, hanem külön rendszerezés nélkül is minden alkotás zsinórmértékévé váljanak. * * * Kodolányi első, nagyobb lélegzetű művének anyagát az ormánsági nép világából meríti. Már első sikerült, közlésre is alkalmasnak ítélt elbeszélése, a Sötétség, tanúsítja a tárgyválasztás biztonságát, - az áldozatára lecsapó sólyom éles pillantását, és mesteri, természettől kapott ügyességét juttatja eszünkbe. De mutatja atmoszférát teremtő erejét, bátor jellemábrázolását, emberi és művészi haragját; tollával, mint bosszuló pallossal jár a züllöttség és bűn nyomában, s az események egyszerű, eszköztelen, sűrített drámai előadásával lesújtóbb és megbélyegzőbb hatású, mint bármely vádirat vagy gyújtó szónoklat lehetne. A kis mű néhol még egyenetlen, stílusában, mondanivalójában itt-ott túlságosan kihegyezett, szerkezetében aránytalan; a kezdő íróra vall egy-egy tétova mozdulata, komor csengésű hangja váratlanul szentimentálisan megbicsaklik, emberi részvéte közvetlenül, azaz naivul nyilatkozik meg, s ilyenkor valódi, tiszta pátoszába melodramatikus mellékzöngék vegyülnek. Csupa olyan hiba, melynek, például a Börtönben már nyoma sincs. A két mű megírása közt eltelt rövid idő mutatja, hogy írói gyakorlatlanságát mily hamar, még első ifjúságában leküzdötte, s így ezek a hibái nem is a fiatal, hanem szinte a kamasz-író fogyatkozásai voltak. A Sötétség nemcsak tárgyválasztásában és módszerében rejti magában a következő évek Kodolányiját, hanem már címe is olyan szerencsés találat, hogy abból következtethetünk mélyebb rétegekre is: sorsra, jellemre, szemléletmódra. Ez az író, ez a költő, ha tárgyát a külső, „objektív" valóságból meríti is, a szabadon, belülről alakító lelkek közé tartozik. Nem a külső világ sötétsége ragadja meg képzeletét, hanem a maga benső, démonikus poklának keres egyértékű kifejezést abban a körben, mely anyagot kereső mohóságának, művészi tudatosságának s írói céljainak egyébként is legjobban megfelel. Ez a kör serdülőkorának, romantikusan lázadó diákéveinek nagy, döntő élménye: az ormánsági nép élete. Ez az élmény más vérmérsékletű, más szemléletű író kezében akár még idilli műveket is teremhetett volna. S bármily csüggi 33