Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

vallás. Céljai változók. Ma a magyarság, holnap valami más, - az erősebb szolgálata. Szánalmas és gyönge okoskodás, mely a legfőbb értékeket múló, bár egyébként nemes célok szolgálatába szeretné állítani. Fogalomzavar és erőpocsékolás. Szép és nagy tettek végrehajtására ösztönözhet, de kár, hogy nem igaz. Szólnunk kell erről, bár a lelkiismereti kérdéseket megillető tisztelettel és tapintattal, mégis határozottan. Enélkül a kép nem lenne teljes. Ugyanakkor, amikor Csikesz Sándorban apát, barátot és tanítót lel egy személyben, üt az óra, mikor kénytelen leszámolni test szerinti apjával. Az amúgy is rossz viszony visszaérkezése óta annyira megromlott közöttük, hogy végső szakításra kerül sor. Igazi mondanivalójuk sohasem volt egymás számára, most azonban gyűlölködő ellenségek módjára kerülik egymást. A fiú gyakran éjszakára is kimarad a házból. Az apa egyszer kérdőre vonja. A szülői kihallgatásból gyilkos párbaj kerekedik, szemrehányásra szemrehányással, sértésre sértéssel válaszolnak, s a végre szabadon kirobbanó düh, gyűlölet, elkeseredés izzó hevében örökre megtagadják egymást. Az apa ajtót mutat a fiúnak, ez magánkívül távozik, és töltött pisztollyal a temetőkertbe megy. Lefekszik a fűbe, a fegyver csövét halántékához illeszti, és meghúzza a ravaszt. A pisztoly nem sült el. Amikor később a levegőbe lőtte a golyókat, a fegyver hibátlanul működött. Mindez - a legutolsó, hihetetlen, megdöbbentő fordulatot figyelmen kívül hagyva, hogy a lövés nem sikerült - úgy hat, mint egy Sturm und Drangtragédia, a fiatal Schiller modorában. Minden kellék együtt van: a hajlíthatatlan, kegyetlen, zsarnoki apa, a töltött pisztoly és a temetőkert, még a szokásformákat semmibe vevő, diadalmas ifjú szerelem is. (Mert a fiúnak ugyanakkor titkos menyasszonya van már.) Ez a fiatalember, tudtán kívül, egy irodalomba kívánkozó drámai hős életét éli. Mi volt a szakítás oka apa és fiú között? Ő kettőt említ: az apa ridegségét, szeretetlenségét és a nemzedékek törvényszerű harcát, öregek és fiatalok kibékíthetetlen küzdelmét. Valóban így volt. Mindez azonban nem magyarázza meg a szokatlan arányokat és a végzetes következményeket. Ezt csak a sorsszerű, jelképes, drámai és egyetemes igényekkel és érvénnyel rendelkező élet magyarázhatja meg. Riasztóan egyéni sors ez, senki máséhoz nem hasonlítható, mégis, talán éppen ezért, alkalmas valamennyi ábrázolására, jelképes bemutatására: egy egész nemzedék szenvedélye és akarata testesült meg benne. Azért lobban fel ilyen szokatlan erővel, mert egy egész generáció erejét sűrítette össze, ahogy egy nemzedék ta-