Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

A fiú, bár sokszor akarata ellenére és fájó szívvel, de mindig a maga útját járta, és sokszor szándékai ellenére is összekapott legjobb barátaival, sorstársaival, most ellenállás nélkül megadta magát, és mohó vággyal, ifjú lelkesedéssel rendelte magát alá a mester irányításának, szelíd, de hajlíthatatlan fölényének. Talán azért, mert ez a mester tanáros szigorúság helyett barátságát nyújtotta cserébe a bizalomért, és bizonyára azért is, mert benne eleven példaképét, megtestesülését látta eszményeinek: a jellemes, tudós, minden tettéért felelős, ízig-vérig magyar embert. Azt a férfit látta Csikeszben, aki kíméletlen volt magához, s ezért kíméletlen volt másokhoz is. Aki minden erejét a nép boldogulásának szentelte, aki egy volt népével, s aki állta a sarat egyedül is, reménytelenül is, az akadályok és veszélyek ellenére is. Saját magát látta benne, erősebb, szebb, tökéletesebb alakban. Csikesz Sándor hatásának és sorsa eleve elrendeltségének tulajdonítja, hogy később, már felnőtt korában, protestantizált. Véleménye szerint Magyarországon a protestantizmus örökölte a középkori teremtő vallásosság ember- és nemzetformáló erejét, s miközben a katolicizmus egyre inkább idegen érdekek szolgájává szegődött, a protestantizmus azonosult a magyar néppel, mintegy magyar vallássá lett, a magyar nemzeti függetlenség, a magyar népi érdekek védelmezőjének szerepét töltötte be. A történelem, az élet nem tűr egyoldalúságot. Ha voltak bátor és magyarságukhoz ragaszkodó kálvinista prédikátoraink, ha volt Bocskaink, Bethlen Gáborunk, Csokonaink, Berzsenyink, Kossuth Lajosunk, Petőfink és Arany Jánosunk, ha volt később Adynk és Móricz Zsigmondunk, - nem tagadhatjuk, hogy volt ugyanakkor Pázmány Péterünk, Zrínyi Miklósunk és Rákóczi Ferencünk, voltak várfogságot szenvedett katolikus politikusaink, íróink és papjaink, volt Vörösmartynk és volt Széchenyink is. Ok is jó magyarok voltak, és a magyar nemzeti függetlenség iránt tagadhatatlanul volt némi érzékük. De mindez voltaképpen megkerüli a lényeget. A lényegeset másutt kell keresnünk: az időtlen dolgok szilárd rendjében és természetes hierarchiájában. Kodolányi azt mondja: „Mi kálvinista magyarok a magyarságot tekintjük irányadónak ". (Kiemelés tőle.) Hát itt van a hiba. A vallásos ember, ha megérdemli ezt a nevet, vallásáról szólva sohasem tekinthet mást irányadónak, csak a vallást. A vallás nem lehet eszköz valami más, „magasabb" cél érdekében. A vallásnál magasabb cél nincs. Az emberiségnek ennél magasabb rendű, egyetemesebb és méltóbb célja nincs, nem volt, és nem is lesz soha. Az a vallás, mely ezt nem ismeri el, nem vallás. Ahogy a protestantizmus valóban nem