Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

kat nem ismert, mikor pedig azok erőszakosan és többé le nem tagadhatóan jelentkeztek, nem ismerte el jogosságukat. Uralkodni, és ha érdekei úgy kívánták, engedelmeskedni is tudott, de a veszélyekkel szembeszállni már nem. Korlátoltsága és önzése kihívta maga ellen saját jobb érzésű és értelmesebb fiait, és gyűlöletet ébresztett azokban, akik sohasem remélhették, hogy a szerencse a kiválasztottak közé emeli őket. A veszély és felfordulás óráiban többnyire gyáván és tájékozatlanul viselkedett, a veszély elmúltával pedig megelégedett a bosszúval. Ahogy a forradalom teljes készületlenségben érte, a forradalom bukása után sem akart és tudott mást, mint csorbítatlanul megőrizni azt, melynek csődjét szeme láttára bizonyította be a történelem. A fiú benne élt az események sodrában, szívből örült a rossz bukásának, és lelke s fiatalsága egész hevével köszöntötte az újat, a forradalmat, melytől annyi jót várt, s melyben aztán olyan keservesen csalódott. Ezekben az években és hónapokban a bőrén érzi az eseményeket, csaknem mindig úton van, bírál és helyesel, lelkesedik és kétségbeesik, bízik és elfásul, dolgozik, magyaráz, figyel, tanul és tapasztal. Egyre nagyobb a szakadék vágyai, kívánságai és az akkori politikusok tudatlansága és rosszindulata között. 0 magyar, a hivatásos forradalmárok pedig fütyülnek minden nemzetiségre. 0 népét szeretné felemelni, uralkodóvá tenni, azok pedig gyűlölik a népet, gyűlölik és nem ismerik. Azután jön az ellenforradalom, közönséges bosszúvágyával, és a fiú megverten, kisemmizve, számtalan akadályon és veszélyen át, visszamegy falujába, a vajszlói házba, ahol az apa hideg, számonkérő tekintete és mostohaanyja boldogtalan alakja fogadja. Egyetlen vágya most: pihenni, szabadulni az oktalan vágyaktól, gondolatoktól, mert ezek csak szerencsétlenné tették, fölemésztették testi-lelki erőit. Az események megcsúfolták idealizmusát, barátai sorban elmaradoztak mellőle, irodalmi terveit nem sikerült valóra váltania. Megmaradt még végső, nyugalmas mentsvárnak a falu, az ormánsági nép, ebben bízott elejétől fogva, s ettől reméli most is emberségének gyógyulását, lelki békéjét, függetlenségét. Reményeiben azonban megint csalatkozott. Nincs béke a földön, és nincs béke az ormánsági faluban sem. Sőt, kedvező fekvésénél fogva Vajszló, a többi baranyai helységgel együtt, valóságos ütközőpontja az akkori érdekeknek és pártharcoknak. Egyfelől a szocialisták és kommunisták, másfelől az óvatos középparasztok és kisebb-nagyobb kapitalista elemek harca dúl változó sikerrel, de változatlan hévvel és támadókedvvel. A fiú élénken figyeli ezeket a küzdelmeket, maga is közéjük vegyül, társakat gyűjt maga köré a parasztság 23 '4*