Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

elitjéből. A nép érdekeinek élcsapatává szeretné nevelni őket, ez a szép szándéka azonban komoly akadályokkal küzd, és nem is sikerül igazi eredményt elérnie. Sokkal fontosabb ebben az időben az a tevékenysége, melyet saját gondolatainak és céljainak tisztázása véget folytat. Ekkor ismerkedik első ízben rendszeresen és komolyan az emberiség olyan időtlen és nagyszerű alkotásaival, mint a Biblia, ekkor foglalkozik először a régi, nagy kultúrnépek történelmével és irodalmával, s ezek a nemes, felemelő tanulmányok irányítják figyelmét mindig határozottabban az emberi műveltség valódi, maradandó értékeire. Jó sorsa ekkor olyan mester irányító keze alá rendeli, akinek hatása döntően érvényesül majd egész életében. Ez a mester Csikesz Sándor, a csányoszrói református pap, igazi kálvinista lelkipásztor, nagy tudású ember, sziklaszilárd jellem, biztos kézzel vezeti a gondjaira bízott népet. A fiú megismerkedik vele, lelkes, odaadó tanítványává szegődik, hovatovább az egész felfogása, gondolatvilága elszakíthatatlanul egybeforr a mester lényével és tanításával. A meghatottság, a lelkesedés, a hála hangján nyilatkozik róla később is, minden alkalommal. „ Volt-e döntő fordulata életemnek, amelyen ott ne állott volna Csikesz Sándor? 0 erősített, hogy elviseljem a kitagadottságot, ő tárta meg előttem hatalmas könyvtárát, ő vezetett kézen fogva kétségeimben, ő nyitotta meg írói utam követésére a szememet, ő láttatta meg velem az Ormánság, majd az egész magyarság sorsát, őgyőzött meg, hogy minden áron s minden erőmmel a számomra predesztinált életet vállaljam. Feleségemmel még leány korában hozzá kocsiztam át a szomszéd faluba, s hozzá menekültem a komor, sötét novemberi estén, szakadó esőben gyalog, asszonyostul, amikor nem volt számomra hely. Vele énekeltem esténként családi körben a zsoltárokat, s ha ma szeretnék megfutamodni, elhallgatni, ha szorongatnak az élet és az emberek fenekedései, őt idézem, az ő erejére bízom magamat... Gyakran megdöbbenve kérdezem: vajon mi lennék ma, ha az ő baráti keze nem fogja meg az enyémet már húszéves koromban? Hát lehetséges ilyen találkozás, ilyen barátság? És ámulva látom, csoda történt az életemben, az a legfőbb Hatalom és Értelem, amely szívünk mélyébe tekint, s néha csak tíz-húsz-harminc év múlva ismerjük fel szándékait, amely utunkat megnyitja és bezárja, hogy talán csak halálos ágyunkon látjuk meg az igazi, az egyetlen utat, az a legfőbb Hatalom csodát tett velem. Egy véletlen ötletet küldött, hogy menjek a szomszéd faluba, s látogassam meg a református papot. Az a református pap azóta mindennap meglátogat engem. " 4?r 24 í#