Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

Vágyak rohanják meg elemi erővel, hogy kiszabaduljon természetadta korlátai közül, repüljön a széllel és viharokkal, otthont cseréljen, újra kezdjen mindent. Majd később, mikor már teheti, és szűk lesz számára az ország, így menekül Finnországba is, álmai földjére. Itt álom és valóság csodálatos egysége ejti meg könnyen lelkesedő, könnyen bíráló szívét. Ez a szív akkor majd nem bírál, s az új élet varázsszavait suttogja fülébe. Mindent elölről kezdeni! Ezt az ösztönét „veszélyesének nevezi, s az is valóban, bár nem annyira veszélyes, mint egészséges. A holtpontra jutástól irtózó, szenvedélyes és szerelmes lelkek többnyire így segítenek magukon, amikor eléjük mered a céltalan semmi, a fáradtság, csömör és unalom. így menekült Goethe Olaszországba, a maga boldog szigetére. A forradalom zavarai, megdöbbentő jelenségei és az egész magyar életet fenekestül felkavaró intézkedései a fiút is ellenállhatatlanul sodrukba kényszerítik. Említettük, hogy politikai iskolázottsága, társadalomtudományi ismeretei korához képest meglepően fejlettek voltak. Gondolkozása önálló, ítéletalkotása lényeges dolgokban biztos és tévedhetetlen. Ezt a szerencsés képességét nyilvánvalóan nem politikai és történelmi ismereteinek köszönhette, hanem megfordítva, képességei ösztönözték őt ilyen irányú tanulmányokra és megfigyelésekre. Helyzete alkalmassá tette arra, hogy a közönségesnél szélesebb látókörre tegyen szert, s hogy elveit és véleményeit a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből származó ismerősein ellenőrizhesse. 0 maga polgári család gyermeke, de első éveit falun töltötte, nemcsak megfigyelőként, hanem cselekvően részt vállalt a nép életéből. A vidéki városok kispolgári elemeivel csakúgy összekapcsolta sorsa, mint a szervezett és saját világnézettel rendelkező proletariátus néhány túlságosan mohó, izgága képviselőjével. Az ellentéteket jól látta, a jellemző eseményeket éles szemmel figyelte meg, és éppoly gondosan elemezte. Az uralkodó rendszernek ellensége volt, de nem doktriner felfuvalkodottságból, hanem igazságérzése lázadt fel a történelmi fejlődésre képtelen, eszményekben nem hívő magyar középosztály ellen. Az a rendszer omlott itt össze mindenki szeme láttára, mely a kiegyezéstől 1918-ig a történelemben ritka szívóssággal és biztonsággal uralkodott. A két Tisza kormánya örökéletűnek tetszett. A kapitalizmus fénykora ez nálunk, a polgári osztály kialakulásának, felvirágzásának és megszilárdulásának kora. A külső és belső biztonság az átlagember szemében örök időkre szólott. A viszonylagos béke és jólét, de egyúttal az elnemzetietlenedés és ál-függetlenség kora is. Az asszimiláció virágzott. Az uralkodó osztály szociális problémáig 22