Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

vagy egyáltalán fel nem oldott gondolati csomó: úgy rémlik, magasan a regény fölött lebeg az elv, a mindenkor érvényes eszme, s alatta, körülötte, de mindenképpen rajta kívül zajlik az élet, a hétköznapok és a világtörténelem. Nehéz eldönteni, gondolt-e arra Kodolányi, milyen gyakorlati nehézségeket támaszt a regény technikájában Utnapistim alakja; ez a hatalmas lény azonban (nem merünk embert mondani) légies és áttetsző figura, valósággal „eszmévé finomult", semmiféle közösséget nem érzünk vele. Igazat adunk Utnapistimnek, de inkább Gilgamessel érzünk együtt. Gilgames már kétharmad részben ember, Utnapistim inkább még isten; az isteneknek azonban az Égben a helyük, s ha a Földre jönnek, több emberiességet kívánunk tőlük. Talán Utnapistim vértelenségét is az író neofita buzgalma magyarázza; annyira magasra emelte, hogy az isteni férfiú lába többé nem érinthette a földet. Mégis, ennek az abszolút magasrendűségnek is köszönhet a két mű - a Vízöntő és a Bika - egy-egy nagyszerű jelentet: Utnapistim és Lugal egyidejű látogatását egymásnál, és Gilgames megérkezését megdicsőült atyja házába. Ezek csúcspontok, s olvasásuk közben egyáltalán nem zavar, sőt segít, az ünnepi légkör és választékos stílus. A Vízöntő alapgondolatához az első jelenet kapcsolódik szorosan: a bölcs és uralkodó kerül szembe egymással, s ebben az összecsapásban nem nehéz fölismernünk és kijelölnünk a szerepeket. Kodolányi-Utnapistim képviseli a magasabb, transzcendens igazságot, ő a Szellem embere, Lugal jelenti a mindenkori, evilági hatalmat, az anyagi érdekeket, a „homokóra-emberek" kicsiny és változó igazságait. Lugal az időben él, és meghal az időben, Utnapistim időtelen, s az ő igazsága is halhatatlan. Lugal istene a Hatalom, Utnaistimé Anu, az Égi Atya. A közös veszedelem: Nannar, a romboló égitest, a közeledő Végzet, - ezt a Végzetet akarja elhárítani Lugal, s ebben ismeri meg Utnapistim a nagy jelet, az istenek ujját. Mindkét „király" az emberek boldogulását óhajtja; Utnapistim az istenek akaratához köti sorsát, Lugal szembeszáll ezzel az akarattal, és félreismeri sorsát. De azért Lugal is kiváló férfiú, csak kissé elhomályosult az ő tekintete. Talán legnagyobb személyes bűne, hogy nem ismeri meg Utnapistimben a hivatott társat és szellemi vezetőt, kitessékeli a hatalomból és egyedül uralkodik. De el is éri az istenek bosszúja, csúfos halált hal, Utnapistim ellenben megmenekül, s az új korszak küszöbén az ő választott népe foglalja el a néki rendelt országot. Vajon ki volt Lugal modellje? Ki az, vagy kik azok, akiknek nem volt szükségük Utnapisptim bölcsességére, és nem voltak hajlandók őt uralkodótársul elfogadni? Tudjuk kik azok. Éppen ezért megdöbbentő, hogy Utnapistim egyál4* no