„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ÉRSZEGI GÉZA: „HÉT PÉLDÁNYBAN MFGÍRATTAK" Az ARANYBULLA SZÖVEGÉNEK HAGYOMÁNYOZÁSA

késői utóda, Mária Terézia királynő (1740-1780) is egy minden addiginál nagyobb aranybullával pecsételtette meg azt az oklevelet, amellyel Erdélyt nagyfejedelemség rangjára emelte 1765. november 2-án. Ilyen aranypecsétes oklevél volt, s innen kapta a nevét az 1222-ből keltezett oklevél is, amelyet Aranybullának nevezünk. A történelmi idők viharai azonban nem csak az oklevélen egykor függő aranybullától fosztottak meg bennünket, hanem eltűnt maga az oklevél is. Pedig az Aranybullát hét példányban állították ki, legalábbis az oklevél megerősítő része azt állítja, s ennek az okát is elmondja. A szándék az Aranybulla kiadásával az volt, hogy a benne foglaltak örökérvényűek legyenek, s ezt a szöveg fennmaradásának biztosításával is garantálni akarták. Ókori hagyománya van annak, hogy a fontosabb dokumentumokat két vagy több eredeti példányban állították ki. Ezeket mostani szóhasználattal élve másodlatoknak nevezzük. Másodlatok kiállítására többféle indok lehetséges. Főleg törvények, zsinati határozatok kerültek ily módon kiadásra, hiszen ezek a határozatok mindenkit érinthettek, jogos volt tehát, ha mindenütt volt belőlük példány. Indokolhatja a másodlatok elkészítését az, ha egy jogi ügyletről a benne résztvevő felek mindegyike rendelkezni kíván hiteles példánnyal. Sajátos példája az ilyen másodlatoknak a khirographálás, amikor a hártyára kétszer egymás alá másolt szövegeket az abc betűiből képzett sormintával választották el, s a betűsor közepén kettévágták. Az egyik példány jutott az egyik, a másik a másik lelnek. Sőt az is indoka lehet a további másodlat készítésének, ha több helyen kívánták elhelyezni a felek megállapodásukat. Mondjuk nemcsak maguknak kívánták megtartani egyik vagy másik példányát az oklevélnek, hanem biztonságos, de a másik fél által is elérhető helyre is szándékoztak letenni egy példányt. Hogy meg is maradjon az olyan dokumentum, amely az emberek jogát őrzi, ugyancsak régi találmánya az emberiségnek: erre találták fel a levéltárat. Ilyen levéltárnak használt helyekre juttathatta az alapító az általa alapított egyházi intézmény alapítólevelét. A Lucca közelében Szent Péter tiszteletére 754-ben alapított apátság alapítólevelét nemcsak a monostor őrizte, de egy további példányát a pisai egyházban, a harmadikat pedig a Szent Üdvözítő monostorában helyezték el. Magyarországon is már korán megjelenik az igény az írásba foglalt jogok megőrzésére; éltek a felek mind a több példány adta eséllyel, mind pedig a példányok biztonságos helyen való elhelyezésével. Hogy milyen eredménnyel, arra nem minden tanulság nélkül való példa az almádi monostor alapítását megörökítő oklevél sorsa. Bánd fia Atyusz testvérével Miskával monostort alapítottak Almádon Szűz Mária tiszteletére. Az alapítás 1117-ben történt, a monostor felszentelése 1121-ben. A felszentelésre - szokás szerint - elkészült az alapítólevél, amely egyúttal a monostor vagyonának az összeírása is. Az oklevél hitelességét a király, II. István szavatolta pecsétjével. Az alapítólevél eredetije - ámbár két példányban készült: egyik a monostoré volt, a másik a veszprémi püspöki levéltáré - elveszett. Szövegét azonban megőrizte Zsigmond király 1420-i hiteles átírása, amely az 1920-as években az alapúé) örökösének, a Hunyady családnak a levéltárában még megvolt. A II. világháborút