„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ÉRSZEGI GÉZA: „HÉT PÉLDÁNYBAN MFGÍRATTAK" Az ARANYBULLA SZÖVEGÉNEK HAGYOMÁNYOZÁSA

követő pusztulás az oklevelet sem kímélte, a Magyar Országos Levéltárban csak fényképmásolatát őrzik. Ha két példány nem is élte túl a történelem viharait, az ennél jóval több példányban kiállított Aranybullának számszerűen is több volt az esélye a túlélésre. Küldenek egy példányt a pápának, hogy iktassa be a regisztrumába. Ekkor ugyanis a pápai udvarban már évtizedek óta az volt a szokás, hogy a pápa nevében kiadott oklevelek tartalmát megőrizték, mégpedig oly módon, hogy az oklevél kiadása előtt a szövegét füzetbe másolták, s a betelt füzeteket egybekötötték. Magyarországon azonban aligha gondolhatták komolyan, hogy a pápai regisztrumba bekerülhet az Aranybulla szövege, hiszen abba a pápai udvarból kikerülő okleveleket iktatták be. Hogy mégis ebben reménykedtek, annak jó oka volt, mégpedig az, hogy ekkoriban az uralkodók nagyjelentőségű döntéseikhez kérték a pápa jóváhagyását. (Földnélküli) János (1199-1216) angol uralkodó az 1215-ben általa kiadott Magna Charta megerősítését is a pápától várta. Am, ahogy a Magna Charta sem nyert megerősítést a Szentszéktől, úgy az Aranybulla rendelkezései sem találkozhattak III. Ince pápa tetszésével, hiszen mindkettő csökkentette az uralkodó jogait és koronája tisztességét, ezért nem is adta a pápa a hozzájárulását a szokott módon, azaz nem foglalta be saját megerősítő oklevelébe az Aranybulla szövegét, amely emiatt természetesen a pápai regisztrumba sem kerülhetett be. A pápa féltette a király tekintélyét azoktól az évente Szent István napján (augusztus 20.) tartandó gyűlésektől, melyekről, az Aranybulla rendelkezett, valamint az ellenállási záradékban foglaltaktól is. Az ellenállási záradék eltörlése után - úgy látszik - már hajlandónak mutatkozhatott volna arra, hogy az Aranybulla rendelkezéseit jóváhagyja. Erre azonban nem volt szükség, hiszen a képviseletében Magyarországra jött követe, Iacobus de Pecoraria praenestei bíboros püspök azt már megerősítette Budán 1232 decemberében, s így a szövege is bekerült az egyik pápai regisztrumba, a Liber censuumba, amely a Szentszék és egyes országok közötti kapcsolatok bőséges adattára. Ez a legkorábbi - ámbár módosított - szövege az Aranybullának. Visszatérve a további hat példány sorsára: az Aranybulla úgy rendelkezett, hogy egy példány jusson az Ispotály, egy pedig a Templom őrizetébe. A szűkszavú megfogalmazás ellenére sem kétséges, hogy az Ispotály a Jeruzsálemi Szent János lovagrend vendégházát, a Templom pedig a templomosok ugyancsak jeruzsálemi rendházát van hivatva jelezni. Tudjuk, hogy a Szentföldön all. század végén több szerzetesi közösség alakult, amelynek tagjai az odaérkező zarándokok fegyveres védelmét, testi és lelki gondozását vállalták. A templomos rendet nyolc francia lovag alapította, s mivel II. Balduin jeruzsálemi király (1118-1131) a palotájában adott nekik helyet, a palota pedig az egykor Salamon király által Jeruzsálemben emelt Templom helyén épült, ezért e lovagrendet templomosoknak hívták. Ugyancsak Jeruzsálemben volt a Sancta Maria Latina bencés apátság Szent János védnöksége alá tartozó ispotálya, amely egyszerre volt vendégház és kórház, ahol minden rászorulót istápoltak; ez adott helyet a másik lovagrendnek. Az ispotályt all. század közepe táján itáliai, pontosan Amalfiból való kereskedők alapították, s az ott mun-