„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)
ÉRSZEGI GÉZA: „HÉT PÉLDÁNYBAN MFGÍRATTAK" Az ARANYBULLA SZÖVEGÉNEK HAGYOMÁNYOZÁSA
A ki már valaha is találkozott az Aranybullával, aligha hiszem, hogy másként él benne, mint egy gyerektenyérnyi aranypecsét s az, amire felfüggesztették, a hártya. Könyvek, előadások sugallják, hogy így néz ki az Aranybulla, pedig ha jól meggondolom, csak szemfényvesztés az egész. Nincs ugyanis sem eredeti pecsét, sem eredeti oklevél. Még mielőtt azonban bárki is azzal vádolna, hogy demitizálom a magyar történelmet, hadd mondjam el: az a szöveg, amit az Aranybulla szövegeként ismerünk, hiteles, s az a pecsét, amit az Aranybulla pecsétjeként tartunk számon, nem kevésbé az. Hiteles és mégsem eredeti, hogy lehet az ? - kérdezheti bárki. Pedig lehet, s számtalan példát lehet felhozni arra, miként maradt meg hiteles információ annak ellenére, hogy az eredeti forrásnak nyoma veszett. „Magyarországon újabban elhatározták, hogy az egész nép gyűljön egybe évente kétszer, s kedves fiunk Krisztusban, András, a magyarok kiváló királya személyesen tartozik köztük megjelenni. Ilyenkor a zavargó tömeg józan önmérsékletében megzavarodva a királytól kellemetlen, sőt jogtalan dolgokat szokott követelni, mint például azt, hogy az ország mágnásai és nemesei közül azokat, akiket gyűlölnek, méltóságuktól és tisztségüktől fosszák meg és zárják ki az országból, javaikat osszák szét a nép között. Emiatt zavarban van a király, s hogy a forrongó tömeg ilyetén kívánságainak eleget tegyen, megsérti az igazságosságot, megszegi a békét, s ezáltal csökken a királyi hatalom. Attól tart, ha joggal nemet mond a jogtalan követelésekre, saját maga és övéi személyes veszedelembe kerülnek." - írta le magyarországi értesüléseit III. Honorius pápa 1222. december 15-én. Régebben is, meg azóta is hasonlóképpen viselkedik a nép, ha úgy érzi, hogy jogai sérelmet szenvednek. Az uralkodó, mit tehet mást, enged. Másutt is ezt teszi az uralkodó, nem csak nálunk. Európa másik peremén (Földnélküli) János angol király kiváltságos alattvalói is forrongtak. Pedig a királyi korona tisztességének sérthetetlennek kell lennie. Ez volt az uralkodó nézet, amelyet a pápák támogattak. Az akkori keresztény világ elismeri a pápa erkölcsi tekintélyét. Elfogadja mind az uralkodó, mind az alattvaló. A szerződést azonban írásba kell foglalni, hiszen ekkorra megerősödött az írás tekintélye. Az uralkodók mellett jól kiépült, szervezett irodák, kancelláriák működtek, ahol az alattvalók ügyei elintézést nyertek. Már nem az uralkodó köré gyűlt tömeg emlékezete az, amely megőrizte a fejedelem ígéretét, hanem az adott tekintélyt az uralkodói ígéretnek, ha azt írásba foglalták. Ezért írták le az angol király alattvalói a követeléseiket is, s kívánták, hogy uralkodójuk is adja írásba ígéreteit. így született meg 1215-ben a Magna Charta Libertatum, „a szabadságokról szóló nagy oklevél". A magyar király alattvalói sem lehettek kevésbé igényesek, bár valószínű, hogy ők a követeléseiket nem írták le, de királyuktól már megkövetelték, hogy alkujukat írásba foglaltassa. Hiszen nem csak magukról, hanem utódaikról is szó volt, vagyis hosszú távon kellett meghatározniok helyzetüket. Az uralkodó és a kiváltságos alattvalók egyezsége lett a későbbi századok „aranyszabadságának" biztosítéka, s utóbb jelképe egy józan társadalmi szerződésnek. Lényegében tehát összeköti Európa e két nevezetes okmányát az, hog)' a megközelítően azonos társadalmi berendezke-
