„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Dr. Farkas Gábor: Politikai koncepciós per Székesfehérváron, a forradalom előtt
de csak részben érzi bűnösségét a levéltári iratok megsemmisítésében, és a sokszorosító gép rejtegetésében". Az utóbbi kettő váddal szemben kifejti, hogy a levéltárosnak permanens feladata a feldolgozótevékenység során a selejtezés, amit a levéltári felügyelőség is elismer, sőt szorgalmaz. A sokszorosító géppel kapcsolatban kifejtette, arra adott engedélyt, hogy ott tárolják, amíg azt értékesíteni tudja a megyei altiszt. A nyomozati adatok alapján vallott az illegális szervezkedésről, amely 1951 őszén történt. Ekkor alakult meg a Petőfi SE labdarúgó szakosztálya, és Szabó József, Kabai Mihály felkérésére vállalta el annak vezetését. Úgy vélte, hogy a szakosztályon belül lehetőség adódik arra, hogy rendszerváltás esetén a labdarúgókat — de a sportegyesület más tagjait is — rendfenntartási célokra felhasználja. A szervezkedés azonban nem realizálódott, azaz gondolati szinten maradt. A Jenei-csoportnak" nevezett szervezkedést egy „ideiglenes bizottság" irányította volna. A bizottság vette volna kezébe a közigazgatást, a közbiztonsági feladatokat. A bizottságnak több alárendelt szervét tervezték létrehozni. A szervezkedésbe Szabó Józsefet, Kabai Mihályt feltétlenül be akarta vonni, tekintettel arra, hogy ők régi Alba Regia SE tagok voltak. Számított még Tolnai Gáborra, Szakály Istvánra, Ribb Lajosra, továbbá Bittó Jánosra. Szakály a Frontharcosok Szövetségét, Ribb Lajos a fehérvári kéményseprőket szervezte volna. Kapcsolat létesült még Kalauz Ferenc volt megyei árvaszéki elnökkel is. Neki a vitézek szervezése lett volna a feladata. Mindezek a tervezgetések 1952ben történtek. Az ügyészi kihallgatás során Jenéi Károly elmondta, hogy olyan környezetben volt kénytelen dolgozni, ahol az italozás, továbbá a rendszerrel való szembenállás kinyilvánítása szinte naponta megtörtént. Ezek vitték őt is el a szervezkedés gondolatához, illetve, hogy erről mint tervezetről néhány sportolónak beszéljen: ők „a környezetemben hazug híreket terjesztettek, kocsmázásra vittek,... 1951-52-ben alig volt olyan este, amit otthon töltöttem volna."Továbbá vádolta önmagát, hogy elhitte a Szabad Európa rádió híradásait, kommentárjait... „ezeknek tulajdoníthatom ezt a szörnyű eltévelyedésemet, s állandóan a rendszerváltozásra gondol-