„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Dr. Farkas Gábor: Politikai koncepciós per Székesfehérváron, a forradalom előtt
műszerésznek eladja. A sokszorosító gép nem szerepelt a tanácsi leltárban, valószínű, hogy 1944 őszén menekült tisztviselők hozták magukkal az ország keleti részéből. Jenéi 1955 márciusában felszólította Botost, hogy a gépet vigye el. Ő akkor látta utoljára a sokszorosító gépet. Az iratmegsemmisítés vádja Szarka Géza volt gimnáziumi igazgató fegyelmi ügye kapcsán merült fel. A kihallgatás során ugyanis Jenéi elmondta, hogy a levéltárban iratokat is selejteznek, különösen ha duplum darab kerül elő, abban az esetben az selejtezésre, majd megsemmisítésre kerül. Szarka Géza fegyelmi ügyét tartalmazó iratokról is ő tett említést, a fent leírtak értelmében. A nyomozó ezt a vallomást értékelve arra a következtetésre jutott, hogy Jenéi a volt igazgatót menteni akarja. Szarka Géza 1948-ban az iskolák államosítása ellen foglalt állást, ezért nyugdíjigény nélkül állásából elbocsátották. A volt igazgató 1948 után a püspöki könyvtárban kapott alkalmazást. 1952-ben Szarka említette Jenéinek, hogy öregségi nyugdíjért akar folyamodni, de ahhoz a fegyelmi iratok, különösen a határozat hátrányára van. Jenéi megígérte neki, hogy az iratokat —, ha a nyugdíjigény aktuális lesz — úgy rendezi át, hogy hátrány nem érheti. A másik iratmegsemmisítés az Alba Regia SE fondban történt volna. Innen (a nyomozati iratok szerint) azokat az iratokat selejtezte volna ki, melyek az SzTC és az Arak közötti viszályt tartalmazták. „Az Alba Regia SE nacionalista szellemét igyekezett átültetni az új városi sportegyesületbe". Ezt azzal kívánták bizonyítani, hogy az egyik sportoló kijelentette, a Petőfi SE tulajdonképpen Arak, csak a neve más. Arra kell törekedni, hogy a neve is hamarosan Alba Regia SE legyen. A hivatali titkok kiszolgáltatásával vádolt Jenéit arról faggatták, mi volt a célja az egyházi jellegű állami rendelkezések kiszolgáltatásával? A hittanbeiratással kapcsolatos iraton túl még egy, a papi békebizottsággal kapcsolatban keletkezett körlevél után is nyomoztak. Ügyészi kihallgatás Az ügyészi kihallgatásra április 26-án került sor, s ez alkalommal Jenéi Károly elismerte, hogy „bűnös a rendszer elleni szervezkedésben, az ellenforradalmi csoport vezetésében, a hivatali titkok megszerzésében,