„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Dr. Farkas Gábor: Politikai koncepciós per Székesfehérváron, a forradalom előtt

tagja lett az Országos Béketanácsnak, a Hazafias Népfront Fejér Megyei Bizottságának. Ugyanebben az évben létrehozta a Városi Történeti Kört, melynek elnöke lett, és feladatul szabta meg a kevésszámú tagságnak a nívós várostörténeti tanulmányok, esszék készítését, források kutatását. 1955. november 19-én este a Szent István Teremben ünnepi emlékest volt, ahol az emlékbeszédet Jenéi Károly, a Vörösmarty Irodalmi Tár­saság elnöke tartotta. Az emlékbeszéd erősen politikai tartalmú volt. Jenéi ugyanis az életműből a demokratikus elemeket emelte ki, célozva arra is, hogy mi lett a sorsa az önkényuralom alatt a magyar költőnek. Az illetékesek felfigyeltek az elnök mondandójára, igen hamar betiltot­ták a Vörösmarty Irodalmi Társaságot, egyben megszüntették az 1955­ben megjelentetett Fehérvár című antológiát is. 5 Jenéi tevékenységét főhatósága is elismerte. A Levéltárak Országos Központja személyzeti főelőadója 1953- március 10-én készített róla minősítést, amit akkor jellemzésnek neveztek. A leírásban szinte kizá­rólag dicséretet találunk munkájára, de politikai magatartására vonatko­zóan is. Kiemeli társadalmi tevékenységét, azzal a megjegyzéssel, hogy azt nemcsak a sport terén, hanem az MDP-ben is végzi. 6 Ez utóbbi esetben a jellemzés a pártoktatás elősegítését emeli ki, különösen azzal, hogy a város, a megye történeti múltjából közöl dokumentumokat, ta­nulmányokat, melyek a társadalom szociális feszültségeire, főleg az ipari­és földmunkások megmozdulásaira vonatkoztak. Amíg a politikai, az ál­lamigazgatási emberek elégedetten nyilatkoztak róla, az államvédelem szorgalmasan gyűjtögette ellene a vád összeállításához szükséges adatokat. A letartóztatás előzményei 1952-1956 Megállapítható, hogy Jenéi Károly tevékenységét 1952 óta fokozato­san figyeltette az államvédelmi hatóság. Még ebben az évben (közelebb­ről meg nem határozható időben) az államvédelem megyei osztálya név­telen feljelentő levelet kapott, amely Jenéi Károly tevékenységét nép­ellenesnek minősítette. A rendőri hivatal a levélnek a 71-1952. számot adta, de nem érkeztette, ezért a levél keletkezésének pontosabb idejét

Next

/
Oldalképek
Tartalom