Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Pálosfalvy Tamás: A szentszávai hercegek Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON „politikai fontosság "-ot valamelyest árnyalni. Mindenképpen jellemző ugyanis, hogy Péter herceg bárói hivatalt, hercegi címe ellenére, még rövid időre sem kapott, ami világos jele annak, hogy a magyar király politikailag általában mellőzhetőnek vélte. Ugyanezt mutatja az a tény is, hogy dacára a négy magyarországi vár kilátásba helyezésének, II. Ulászló király a jelek szerint kísérletet sem tett arra, hogy „helyet csináljon'' a hercegi családnak Szlavóniában Corvin halála után sem, holott Nagykemlékre vonatkozó igényüket még 1507-ben is fenntartották.103 Balsa Péter herceggel 1514-ben találkozunk utoljára, amikor végrendelkezett: temetkezési helyéül a Kiskemlék alatti Szűz Mária egyházat jelölte ki, két fiát: László (Vladiszláv) glogoncai prépostot és Mátyást pedig Ulászló és Lajos magyar királyok gondjaira hízta. A végrendelet végrehajtásával megbízott személyek névsora kiválóan tükrözi azt a köztes társadalmi helyzetet, amelyet a szentszávai hercegek egyfelől illusztris származásuk és címük, másfelől csekély birtokállományuk ellentétes hatásának következményeként a magyar nemesi társadalomban elfoglaltak. A névsor első három helyén Bakóc Tamás esztergomi érseket, Perényi Imre nádort, és Beriszló Péter veszprémi püspököt és horvát-szla- vón bánt nevezte meg. Utánuk következnek Pogány Zsigmond, Marócsai Ferenc szlavóniai ítélőmester, Turóci Benedek varasdi alispán, Pekri Lajos, Szerdahelyi Dersfi István és Radványi Kecer Ferenc, pontosan kijelölve a szentszávai herceg „politikai érdekektől megtisztított társadalmi súlyát: Péter herceg a szlavóniai tehetős köznemesség élvonalához tartozott, annak rendi mozgalmaitól azonban láthatóan távol tartotta magát, meglehet éppen családjának előkelő múltja és uralkodói ambíciói okán, amelyek utódai tartalmatlanná vált hercegi címében éltek tovább.104 Nem véleden ezek után, hogy a Jagelló-kor utolsó évtizedében nincs adatunk a családról, azon túl, hogy folyamatosan birtokolták Kiskemléket. Péter herceg egyik fiáról, László glogoncai prépostról már esett szó; tegyük hozzá, hogy a préposti pozíció általában is a köznemesi családok lehetőségeit tükrözte az egyházi karrier terén. Másik fia, Mátyás teljesen ismeretlen számunkra, attól az információtól eltekintve, hogy ajagelló-korban a„vitézlők" rétegéhez tartozó, szerb Jaksic családból nősült. Ez a házasság (1506) még nyilvánvalóan a szentszávai hercegek tágabb politikai horizontját tükrözte. A szlavóniai anyagban ugyanakkor se Mátyásnak, se Lászlónak nincs nyoma, ami már önmagában is jellemző. Annyit tudunk, hogy mind Mátyás, mind a fia, Miklós herceg a raguzai köztársaság által folyósított évdíjból tengették napjaikat egészen 1537-ig, amikor utolsó megmaradt birtokukat, Kiskemléket Pekri Lajosnak adományozta I. Ferdinánd azzal az indoklással, hogy Miklós herceg a családjával együtt Szapolyai János országába távozott. Ez egész pontosan azt jelentette, hogy Miklós az anyjával együtt átköltözött utóbbi rokonai, ajaksicok Csanád megyei birtokaira. Szlavóniai uradalmukat ekkor még nem vesztették el, mert Pekrit a király hamarosan fogságra vetette, szűk húsz esztendővel később, 1556-ban azonban Miklós maga vált meg szlavóniai birtokától, Geszti Jánosnak adván el azt, és ezzel megszűnt a szentszávai hercegek szlavóniai birtoklása.105 Miklós herceg már ezt megelőzően Erdélybe került, minden bizonnyal újfent anyja rokonságának köszönhetően.106 103 DL 37791. 104 A herceg végrendeletének romlott szövegű másolata: DF 275 119. — Tekintettel arra, hogy több névalak is el van torzítva, bár felismerhető (Thuracz/Thurocz, Varagiensis/Varasdiensis, Dosfy/Dersfy), „Paczani" Zsigmondot én Pogány Zsigmonddal azonosítom. A végrendeletből egyébként az is kiderül, hogy, ellentétben Thallóczy vélekedésével (Bosnyák és szerb i. m. 247.), Péter herceg felesége, donna Quirina ekkor még életben volt. 105 Monumenta Habsburgica Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae III. (1544-1554). Ed. Emilij Laszowski. Zagreb 1917. 440- 441. (Miklós herceg már csak „egregius”). 106 Illustrissimi D. Nicolai Cherzegh nunc agentis in partibus Transilvaniae — Atamsovski, V.: Pad Hercegovine i. m. 163. — A szentszávai hercegek 1514 utáni történetére lásd uo. 161-165.,ill. Thallóczy L: Bosnyák és szerbi, m. 247-256. 126
