Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Zsoldos Attila: Hercegek és hercegnők az Árpád-kori Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON években, amikor IV Béla és idősebb fia, a későbbi V István ellentéte teremtett erre lehetőséget,90 de gyaníthatóan ugyanez lehetett a helyzet már all. század folyamán. Kevésbé egyértelmű a kérdés megítélése akkor, ha a herceg területi hatalomhoz jutott akár a dukátus uraként a 11 -12. század folyamán, akár a későbbiekben valamely tartomány élére kerülve. A dukátus esetében az igazolhatónak látszik, hogy az annak a területéhez tartozó megyék élére a herceg állított ispánt, hiszen a krónikás elbeszélése szerint a Géza herceget eláruló „főemberek" (principes) azt kérték Salamon királytól, hogy cserébe tartsa meg őket méltóságaikban (dignitatibus).9' A későbbi II. András szlavóniai hercegsége idején minden bizonnyal szintén maga nevezte ki az általa kormányzott területhez tartozó Zala megye ispánjait, és így érthetővé válik az a szembetűnő jelenség, hogy bátyja, Imre király okleveleinek méltóságsorában csak akkor találkozunk zalai ispánokkal, amikor András ausztriai száműzetésben, illetve Imre fogságában volt.92 Az ellenben, hogy IV Béla fiatalabb fiának, Béla hercegnek a szlavóniai bánja akkor is apja bizalmasa, Héder nembéli Henrik maradt,93 amikor a herceg 1268 nyarán (vagy őszén) ténylegesen is átvette Szlavónia kormányzását,94 egyértelműen arra utal: valójában IV Béla volt az, aki fia tartománya legjelentősebb bárói méltóságának betöltéséről rendelkezett, miként történt az már Kálmán szlavóniai herceg bárói esetében is mindaddig, míg élt a herceg apja, II. András király.95 Végezetül, a címben megfogalmazott ígéretnek megfelelően, a hercegnőkről is röviden. A rövidséget nem a terjedelem szűkre szabott volta magyarázza, hanem az a sajátos helyzet, ami az Árpádok leányainak jutott a dinasztián belül. A hercegnők sorsának általános jellemzője ugyanis — nemcsak az Árpád-korban és nemcsak Magyarországon, hanem szerte a középkori Európában —, hogy hamar elkerültek szülőhazájukból, mivel férjhez adták őket valamely idegen fejedelemhez: azt, hogy kihez, a pillanatnyi külpolitikai lehetőségek vagy kényszerek szabták meg, s legkevésbé sem a személyes érzelmek. Az uralkodócsaládok férfitagjai is így házasodtak egyébiránt: ebben, s alighanem csak ebben érvényesült a középkorban a nemek egyenjogúságának modern eszménye, ha az efféle eljárással kapcsolatban említhető egyáltalán e fogalom. A szülők közötti politikai egyezség megszületése után a hercegnő akár kisgyermekként is elhagyni kényszerült hazáját, mint történt az II. András egyik leányával, a halála után nem sokkal szentté avatott Erzsébettel, akit négyéves korában vittek leendő férje hazájába, Thüringiába,96 hogy tanulja a szokásokat és a nyelvet (pro informandis moribus et idiomate), miként e gyakorlat célját egy másik esetben megfogalmazza forrásunk.9 Ez a szokás teszi röviddé jelen írás hercegnőkkel kapcsolatos részét: a magyar királyi udvarban ily módon ugyanis legfeljebb addig éltek hercegnők, míg anyjuk, a királyné mellett nevelkedtek, forrásaink számára gyakorlatilag láthatatlanul.98 Ritkaságszámba megy az az adat, mely halvány fényt vet erre az időszakra, ráadásul megbízhatósága sem áll vitán felül, mivel az eset csupán Fejér György egy ma már ismeretlen oklevélről készített 90 Zsoldos A.: Családi ügy i. m. 38-39. 91 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV, с. 117. (SRH 1.383.). 92 Zsoldos A: Családi ügy i. m. 24. 93 Zsoldos A.: Archontológia i. m. 46. 94 Zsoldos A.: Miklós országbíró i. ш. 526-527. 95 Kálmán esetére lásd Zsoldos Attila: Béla erdélyi herceg bárói. In: Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére. Szerk. Dáné Veronka, Lupescuné Makó Mária, Sipos Gábor. Kolozsvár 2016.445-446. 96 Theodorici de Apolda Vitae Sancti Elisbethae de Thuringia, Lib. I. с. 1. (Cat. font. III. 2343.), magyarul lásd Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Szerk. J. Horváth Tamás, Szabó Irén. (Középkori Keresztény Írók 3.) Budapest 20063 289-290. 97 1342: CD IX/1.49. 98 Akivételt ismét a politikai eseményeknek köszönhetjük: 1264 decemberében, amikor serege elfoglalta Patak várát, IV Béla fogságába került István ifjabb király felesége, Erzsébet, valamint az ifjabb királyi pár gyermekei, László herceg és nővérei (1273: CDCr VI. 36.). 19
