Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Zsoldos Attila: Hercegek és hercegnők az Árpád-kori Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON kivonatából ismert. Nagy kár, mert IV Béla idősebb fiának, az akkor még ifjabb király Istvánnak arról az 1263. évi okleveléről van szó, amelyben solymári ispánjának a leányát azért jutalmazza meg, mert futásban és ugrásban legyőzte István leányát." Ha Fejér helyesen adta meg az oklevél kiadásának évét, akkor István három idősebb lánya — Katalin, Mária vagy Margit99 100 — bármelyike lehetett a meg nem nevezett hercegnő, s amennyiben a kivonat egyebekben is tükrözi valamelyest az oklevél tartalmát, akkor némi alapot nyer az az egyébként észszerű feltételezés, hogy — fivéreikhez hasonlóan — a hercegnők sem voltak kénytelenek nélkülözni kortársaik társaságát gyermekkorukban, s nem mellesleg még hétköznapi szórakozásaikról is képet kapunk valamelyest. Meglehet ugyanakkor, hogy V István leányának az Anjou Károlyhoz — a későbbi nápolyi királyhoz — feleségül adott Máriának a neveltetésében jutott szerephez az az Ágnes nevű asszony, aki egy előkelő magyar nemes özvegyeként elkísérte a hercegnőt Nápolyba. О — ellentétben а II. András leányának, Jo- lántának egykori dajkájával, aki követte felnövekedett úrnőjét Aragóniába, amikor azt férjhez adták I. Jakab királyhoz, s maga is ott telepedett le101 — visszatért Magyarországra.102 Igaz, róla nem is feltételezhető, hogy Mária dajkája lett volna, sokkal inkább a hercegnő anyjának, Erzsébet ifjabb királynénak az egyik udvarhölgye lehetett.103 A herceget — mint láthattuk — birtokok illették meg, személyük köré pedig udvartartás szerveződött. Sem egyik, sem másik jelenség nem tűnik fel a hercegnőkkel kapcsolatban: minden bizonnyal a királyné udvarában éltek mindaddig, amíg férjhez nem adták őket. Ezt követően legfeljebb látogatóba tértek vissza Magyarországra, amire elsősorban a nem túlságosan távoli országokban élő egykori hercegnőknek nyílt lehetőségük, azaz a többségnek. Az Árpád-házi hercegnőket ugyanis rendszerint bizánci (és egyéb balkáni), valamint lengyel, cseh, orosz, német uralkodókhoz és velencei dózsékhoz (vagy azok fiaihoz) adták feleségül (29 ismert eset), s csupán két alkalommal került sor olyan házasságra, mely Magyarországról nézvést távolinak számító országban uralkodó dinasztiával létesített kapcsolatot.104 Ez a tény mindenesetre híven tükrözi azt a más szempontok alapján is igazolható megállapítást, mely szerint az Árpádok királyságának külpolitikai érdeklődése elsősorban Közép-Európára és az azzal közvetlenül szomszédos területekre terjedt ki. Szórványos adataink alapján nem lehet biztonsággal megítélni, hogy a már férjnél lévő Árpád-házi nők hazalátogatása ritkaságszámba ment-e. Az ismert példák időben elég távol esnek egymástól ahhoz, hogy a kérdésre adott tagadó válasz lehetősége felmerüljön. 1137-ben Kálmán magyar király (1095-1116) fivérének, Álmos hercegnek a leánya, Adelhaid — Sobéslav cseh herceg (1125-1140) felesége — látogatott Magyarországra, mert ott akarta megülni az 1083-ban szentté avatott első magyar király — a dinasztia alapítójának tekintett — I. István ünnepét.105 1268-ban pedig IV Béla akkor kapott hírt seregeinek az országba betörő 99 1263:CDIV/3.158. 100 Ez utóbbi hercegnő nevére lásd Zsoldos Attila-. Két hamis oklevélről. Történelmi Szemle 41.(1999) 197-198. 101 A hercegnő kíséretére lásd Szabolcs de Vajay. De lacculturation médiévale ä travers le destin d’une famille transplantée: les ancétres hongrois et la descendence catalane du comte Dionis. In: Actes de la IIs Assemblea d’Estudis sobre el Comtat de Besalú. Olot 1978.231-263. és Vajay Szabolcs: Dominae reginae milites. Árpád-házi Jolánta magyarjai Valencia visszavétele idején. In: Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk. H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Budapest 1984.395-414. 102 (1269): AÚO VIII. 239-240., az oklevél keltére és hitelére vö. Patek Ferenc-. Az Árpádok és Anjouk családi összeköttetése. Századok 52. (1918) 453-455., RA 1902. sz, Mályusz Elemér-. Az V István-kori gesta. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 58.) Budapest 1971.27. (5. sz. jegyz.), Szűcs Jenő: Társadalomelmélet, politikai teória és történetszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában. Századok 107. (1973) 846. 103 Zsoldos A.: Az Árpádok asszonyai i.m. 107. 104 II. András egyik leánya Aragóniában, V István egyik leánya pedig Nápolyban lett királyné. 105 Az esetről a Prágai Cosmas cseh krónikáját folytató vysehradi kanonok munkája számol be, lásd Canonici Wissegradensis continuatio (ed. Rudolfus Köpke) in Monumenta Germaniae Historica. Scriptores IX. Hannoverae 1851.143. 20
