Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
B. Halász Éva: Anjou István herceg (1332–1354)
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON én értesülünk a herceghez köthető udvari emberről: Miklós — Tamás fiajakch mester, királyi udvari lovag testvére — István herceg mellett udvari ifjú volt. Mivel említése egybeesik a pápai legátus és az uralkodó tárgyalásaival, ezért valószínű, hogy Miklós már korábban is a herceg környezetéhez tartozott. Azt is tudjuk, hogy a testvérek a királyhoz (és valószínűleg a herceghez) hasonlóan Pozsonyban tartózkodtak, ahol egy Szolnok és egy Kraszna megyei birtokot kértek adományul az uralkodótól, aki az iktatásra a váradi káptalannak adott parancsot.* 41 Az Istvánhoz köthető egyéb tisztségviselők csak 1349 augusztusában bukkannak fel az oklevelekben, valószínűleg ekkorra szervezték meg teljes udvartartását, melynek a korábban már mellette állók is tagjai maradtak.42 Miklóst 1350 januárjában ismét a herceg udvarának ifjaként említik.4' 1349 novemberében kelt a herceg második ránk maradt oklevele, melyben a„a szepesi föld és Sáros ura” (dominus terre Scepusiensis et de Sarus) mellett „erdélyi herceg "-nek (dux Transsilvanus) címzik. A források tanúsága szerint október-november folyamán I. Lajos Erdélyben tartózkodott, ekkor történt Szécsi András erdélyi püspök „lázadása ", vagyis az az eset, amikor a közeledő király előtt bezáratta Gyulafehérvár kapuit, az uralkodó pedig parancsot adott a püspök elfogására és javainak lefoglalására.44 A herceg egyetlen oklevélben említett erdélyi hercegsége valószínűleg kapcsolatba hozható ezzel az esettel. Ez annál is inkább valószínű, mert az Erdélyhez köthető tisztségviselők hiányos archontológiájában nem találjuk a nyomát annak, hogy ekkor, azaz 1349 október-novemberében az erdélyi tisztségviselők körében személycserékre került volna sor.45 A vajda tisztét 1344 augusztusától 1350 októberéig Lackfi István töltötte be, míg székelyispánként, brassói és medgyesi ispánként 1350 októberéig, illetve 1349 decemberéig testvére, Lackfi András állt mellette.46 47 1349 november végén (esetleg december elején) került István Szlavónia, Horvátország és Dalmácia élére.4" Az ilyen „hirtelen”, körülbelül két hét alatt véghezvitt váltás nem áll példa nélkül a korszakH. n. [Budapest] 2001. Archontológia - Liptói ispánok tábla.) 1350. jan. 15-én kelt Gönyüi Tamás liptói alispánjának, Tamásnak oklevele, mely szerint az előző évben (1349. aug. 26.) István herceg rendeletére (ex precepto Stephani ducis) tartottak közgyűlést (DF 274 553., Anjou-oklt. XXXIV 47. sz.). A dukátus területén minden esetben a herceg parancsára tartották meg a generalis congregatiókat. Az 1349. évi, Újvár és Sáros megyék számára Kassán tartott közgyűlést is a király és a Sáros megyét uraló herceg parancsára tartották (in congregatione generali nobilium de Wyuar et de Sarus comitatuum ex preceptis litteratoriis dominorum nostrorum regis et Stephani ducis — DL 103 168., Anjou-oklt. XXXVIII. 128. sz.). 41 DL 96 308., Piti Ferenc: A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum LII. évkönyve. Nyíregyháza 2010.99., 102., 106. sz-ok. 42 Szentjakabi Simonit László fia Tamásról bizonyosan tudjuk, hogy a herceget szolgálta már annak gyermekkorában is (1350. okt. 10.: Thomas filius Ladislai filii Simonis de Zenthjakab castellanus noster de Aklych, dilectus nobis et fidelis ad nostre serenitatis accedens presentiam servitia sua ab evo nostre puerilis etatis pedibus nostris volutans — DL 45 129. (Anjou István herceg oklevele). Később is az udvara tagja maradt: 1350-ben a szlavóniai Okies várnagya volt, 1353-ban udvari ifjúként, medvevári várnagyként és gerzencei ispánként bukkan fel. Bővebben lásd Halász E.: Anjou István i. m. 64-65. 43 1350. jan. 1.: DL 96 308., Anjou-oklt. XXXIV 1. sz. 44 Anjou-kori okmánytár I—VTI. Szerk. Nagy Imre, Nagy Gyula. Budapest 1878-1920. (a továbbiakban: АО) V 337-338. (194. sz.). 45 István herceg későbbi hercegi kinevezései együtt jártak a dukátus területén a tisztségviselők változásával. Első erdélyi hercegi kinevezése idején ilyennel nem találkozunk. Ráadásul tudjuk, hogy az uralkodó már 1349 őszén ismét Itáliába készült, de az utat végül 1350-re halasztotta (Kristá Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Budapest 1988. 119.). Lehetséges, hogy a püspök felségsértő viselkedése miatt „első dühében" cselekedve nevezte ki öccsét a tartomány élére. Az udvar attól tarthatott, hogy a püspök után mások is felléphetnek az uralkodó ellen Erdélyben, István dukátusa — és vele a királyi családhoz hű emberek érkezése — az efféle próbálkozásoknak eleve gátat szabhatott volna. Azonban hamar kiderülhetett, hogy Szécsi András tette egyedi, elszigetelt eset volt, és István herceg az év végén már bizonyosan Szlavónia, Horvátország és Dalmácia birtokában volt. 46 Engel P.: Adattár i. m. (Archontológia - erdélyi vajda, brassói ispán, székelyispán és medgyesi ispán táblák). 47 A váltás közelebbi időpontjának meghatározásához ismét a méltóságviselők változásai visznek közelebb. 1349. dec. 8-án a herceg személyéhez köthető Gönyüi Tamás körösi ispánként ad ki oklevelet (DL 103 275.), az 1349. dec. 10-én kelt királyi privilégium méltóságsorában pedig nem említik a szlavón bánt (DL 4099.). Érdekes, hogy Erzsébet királyné 1349. dec. 4-én kelt oklevelében csak csókakői várnagynak és liptói ispánnak említi (DL 30 64 L). Szintén nem olvashatjuk körösi ispáni méltóságát a fehérvári káptalan 1350. febr. 2-án kiadott oklevelében. (DL 102 946., Anjou-oklt XXXIV 109.sz.) 87
