Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Font Márta: Rosztyiszlav herceg IV. Béla udvarában
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON A tatárok színre lépése A menekülő csernyigoviak bizonyára nem hallgatták el menekülésük indokait. Tehát a Julianus útjairól szóló beszámolón és az országba befogadott kunok elbeszélésén kívül a magyar király és környezete tőlük is értesülhetett a tatárok kelet-európai térnyeréséről. Nincs írásos nyoma annak, milyen tapasztalatokról számoltak be a menekülő fejedelmek, de abból sejthetjük, ahogyan saját területükön viszonyultak a tatárok jelenlétéhez. Mihail és Rosztyiszlav elutasították a tatárokkal való együttműködést, ennek következménye, hogy Mihail 1246-ban az életével fizette meg a konfrontáció árát.29 Rosztyiszlav felvette a harcot a tatárokkal, Danyiil és Vaszilko az óvatos diplomáciai lépések hívei voltak, megpróbáltak a szoros függőség elől kitérni, de a szükséges mértékig alkalmazkodtak, és nyugat felé a segítség reményében tatárellenes diplomáciát folytattak. A csernyigovi fejedelmek Volhínián keresztül tértek vissza saját területükre. Mihail Kijevben, pontosabban az elpusztított város mellett, a Dnyeper egyik szigetén rendezkedett be. Rosztyiszlav pedig Csernyigovba ment,30 de csak rövid időt tölthetett ott, mert azt látjuk, hogy továbbra sem adta fel Halics megszerzésének szándékát. Rosztyiszlav a halicsi terület déli részén, a Dnyeszter alsó folyása mentén kezdett hadat szervezni a túlélő halicsiakból. Danyiil eközben leszámolt a bojári oppozíció- val, és megszilárdította uralmát Halicsban.31 Rosztyiszlav ezek után valóban reménytelennek ítélhette helyzetét, és újfent Magyarországra menekült.32 Az újabb menekülés datálása bizonytalan, annyit tudunk, hogy Rosztyiszlav megérkezésekor a tatárok már elhagyták Magyarországot. Béla király ekkor feleségül adta hozzá leányát,33 Annát. Fontos kérdés, vajon miért másította meg Béla király korábbi elutasító álláspontját. Ha a tatárok magyarországi pusztítását jelöljük meg okként, akkor csak arra gondolhatunk, hogy a magyar király csakis a Halics feletti befolyás megszerzése és a védelem rendszerébe való bekapcsolásának szándéka miatt dönthetett így.34 A tatár pusztítás tapasztalatai nyomán nem csodálkozhatunk azon, hogy a tatár sereg távozása után a lengyel, a magyar és a halics-volhíniai területek diplomáciai közeledése következett be. IV Béla politikájának megváltozását, illetve tudatos megváltoztatását, az úgynevezett „tatár-levelében'' foglaltakkal lehet alátámasztani: „ahhoz folyamodtunk hát, amihez tudtunk: a kereszténység érdekében, királyi méltóságunkban megalázkodva két lányunkat két rutén herceghez, a harmadikat pedig Lengyelország hercegéhez adtuk nőül, hogy rajtuk és más keleti barátainkon keresztül értesüljünk a tatárok mélységesen titkolt újdonságairól, s így szándékaikkal és csalárd fortélyaikkal valamelyest 29 PSZRLII. 794-795., Грушевсысий, M.: Хронологш i. m. 67., Fennell, J.: The Crisis of the Medieval Russia i. m. 99. 30 PSZRL II. 789. 31 Hrusevszkij szerint már 1241 őszén, lásd Грушевсысий, AL: Хронологи! i. m. 30. — A halicsi bojárok társadalmi rétegződésére lásd Adrian Jusupovic: Elity ziemi Halickiej i Wolynskiej w czasach Romanowiczów (ok. 1205-1269). Krakow 2013. 32 PSZRL II. 791-792., 794. 33 A Halics-Volhiniai Évkönyv 1243-ra datálja, de ennek hitelét megkérdőjelezi, hogy utána ad hírt a tatárok magyar földről való távozásáról (Пашуто, В.-. Очерки по истории Галицко-Волынской Руси i. m. 230.). Rosztyiszlav próbálkozásait 1242-1243-ra datálja Dimnik (Dinmik, AL: Mikhail, Prince of Chernigov i. m. 121 -123.). A házasság datálásával kapcsolatos számos véleményt összefoglalja: Dariusz Dqbrowski: Slovak and Southern Slavic Threads in the Genealogy of the Piast and Rurikid Dynasties in the Thirteenth Century. In: Slovakia and Croatia. Historical Parallels and Connections (until 1780) I. Red. Martin Homza, Ján Lukacka, Névén Budák. Bratislava-Zagreb 2013.111. (9. sz. jegyz.). 34 Halics megszerzésében látja a magyarázatot Hrusevszkij és Wlodarski (Грушевсысий, AL: История Украины-Руси i. m. III. 58., Bronislaw Wlodarski: Polska i Rus'. 1194-1340. Warszawa 1966. 123-124.), de a védelmi politikát egyikük sem említi, csupán a halicsi terjeszkedés óhaját (vö. még Senga Тоги: IV Béla külpolitikája és IV Ince pápához intézett „tatár-levele". Századok 121. [1987] 587.). A védelmi szempontot hangsúlyozza Dimnik (Dimnik, AL: Mikhail, Prince of Chernigov i. m. 122.). 66
