Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Bagi Dániel: Új megközelítési lehetőségek a 11. századi hercegség történetének vizsgálatához
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Gyula álláspontjától függetlenül vagy azt elfogadva — I. András korára datálják kezdeteit.92 Egyfajta köztes álláspontot foglalt el e tekintetben Timon Ákos, Engel Pál és Font Márta. Timon és Engel szerint a dukátus Szent István-kori,93 illetve még a 10. századra vezethető vissza,94 ám tényleges hatalmi funkciókkal, világos, kézzelfogható kontúrokkal csak I. András, illetve Béla idejétől fogva rendelkezik. Font Márta szerint Györffy és Kristó elmélete — a látszat ellenére — nem állt egymástól messze. О sem tartotta lehetetlennek, hogy az I. András korára tehető országmegosztás gyökerei korábbra nyúltak vissza, s hogy András csak egy korábban létező hagyományt újított fel, bár egyben le is szögezte, hogy ez forrással nem támasztható alá.95 Végül itt kell megemlíteni Zsoldos Attila álláspontját. Szerinte hasonlóan a királynéi birtokszervezethez Szent István korára nyúlik vissza a hercegi birtokszervezet története, mely a család dux címet viselő tagjainak járt ki, és mely mindenütt megtalálható volt az ország területén. Maguk a rendszeres országfelosztások all. század közepétől kezdődtek (bár előképüknek tekinthető Koppány és Géza osztozkodása). Mindazonáltal I. András és Béla országfelosztásától kezdve a mindenkori hercegek többlethatalomhoz jutottak: a nekik járó birtokokon kívül az övék lett az ország egyharmada feletti hatalom is.96 A dukátus kezdetei kapcsán rögtön feltűnik, hogy a krónikakompozíció 88. fejezetében fontos szerepet játszik a konszenzus kérdése, azaz az, hogy András és Béla szabad akaratából egyezett meg az ország felosztásáról. A krónika ezt a habito consilio fordulattal írja le. A kifejezéssel kapcsolatban Kristó Gyula úgy foglalt állást, hogy az ország megosztásába be kellett vonni a partikularizmusban érdekelt or- szágnagyokból álló királyi tanácsot is.9 Nem kétséges, hogy az országnagyokat érdekelhette a dinasztián belül létrejövő egyezség, legfeljebb annyi jegyezhető meg, hogy maga a megállapodás a családtagokra vonatkozott. A megegyezés kényszere már a Meroving- és Karoling-dinasztia korában is fennállt hasonló esetekben, elmaradása pedig lehetetlenné tette a hatalom megosztását. így volt ez I. Klodvig király 511. évi halála után,98 vagy I. Klotár király 561 -ben történt elmúltakor. Ez utóbbinál az is kiderül, hogy különböző házasságaiból származó gyerekei egészen addig nem tudták megosztani törvényesen az országot, amíg — Kilperik sikertelen lázadása után99 — meg nem egyeztek egymással.100 A családon belüli megegyezéshez hasonlóan konszenzusra volt szükség Nagy Károly 806-ban tett végrendeletének elfogadásához, melyben a császár előre, a jövendő generációk sorsát is befolyásolva osztotta tel országát utódai között. Az eseményt két forrásból ismerjük. A frankok történetét fenntartó Annales regni Francorumból tudjuk, hogy a végrendelet megalkotására a béke megőrzésének szándékával került sor. Az is kiderül a történetből, hogy a végrendelet tartalmának széles körben ismertnek kellett lennie, mert az országnagyok esküt 92 Székely György: Magyarország története a honfoglalástól Mohácsig. In: Magyarország története I. Szerk. Molnár Erik. Budapest 1971.57., Koszta László: A nyitrai püspökség létrejötte. (Nyitra egyháztörténete a 9-13. században). Századok 143. (2009) 257-318. 93 Timon A: Magyar alkotmány- és jogtörténet i.m. 115. 94 Pál Engel: The Realm of St. Stephen. A History of Medieval Hungary 895-1526. London-New York 2001.30-31. 95 Font Márta: A középkori Magyar Királyság. Az Árpád-házi királyok kora 970-1301. In: Magyarország története. Szerk. Romsics Ignác. Budapest 2007.68. 96 Zsoldos A.: Az Árpádok és alattvalóik i. m. 77. 97 Kristó Gy.:A 11. századi hercegség i. m. 47. 98 Gregorií Turonensis Historiarum libri decem, Lib. III. c. 1.: Defuncto igitur Chlodovecho regi, quattuor filii eius, id est Theudo- ricus, Chlodomeris, Childeberthus atque Chlothacharius, regnum eius accipiunt et inter se aequa lantia dividunt — MGH SRM 1/1.97. 99 Gregorii Turonensis Historiarum libri decem, Lib. III. c. 22.: Chilpericus vero post patris funera thesaurus, qui in villa Branna- cum ferant congregati, accepit et ad Francos utiliores petiit ipsusque muneribus mollitus sibi subdidit. Et mox Parisius ingreditur sedemque Childeberthi regis occupat." — MGH SRM 1/1.152-153. 100 Gregorii Turonensis Historiarum libri decem, Lib. III. c. 22.: sed non diu ei a hoc licuit possedere,- nam coniuncti fratres eius eum exinde repulerunt, et sic inter se hii e quattuor, id est Chariberthus, Gunthramnus, Chilpericus atque Sigiberthus, divisionem legitimam faciunt — MGH SRM I/1. 153. 39
