Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Bagi Dániel: Új megközelítési lehetőségek a 11. századi hercegség történetének vizsgálatához
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON is tettek rá.101 Magának a végrendeletnek a pontos tartalmát pedig, az utókor szerencséjére, fenntartották a Karoling-kori kapitulárék. így pontosan lehet tudni, hogy Nagy Károly olyan konkrét területek felől végrendelkezett, melyeknek pontos határait, lényegesebb központjait is megadta. Mindemellett a végrendelet személyi hatályába nem pusztán saját gyermekeit, hanem azok leszármazóit is bevonta, felállítva ezzel egy sajátos öröklési rendet a Karoling-birodalomban.102 Ugyancsak a konszenzus kényszere lép elénk a későbbi, már a szász dinasztia idején történt családi osztozkodások esetében. 1. Henrik 929- ben kiállított egy oklevelet, melyben gyakorlatilag rendelkezett a család birtokai felől, s azokat feleségére hagyta.103 Akorábbi kutatás egyfajta korai családjogi törvényt ( Hausordnung) sejtett az oklevélben, mely egyben a trónöröklést is szabályozta, ám a később sikerült bizonyítani, hogy Ottót már jóval korábban kijelölhette apja az uralomra, ami kizárja, hogy az oklevél kiadására emiatt került volna sor.104 A diploma inkább a családi birtokok feletti rendelkezésről szól, és leginkább azért érdekes, mert sem Henrik első házasságából született fiát, Thankmart, sem pedig Ottó testvérét, Henriket nem említi meg a szöveg. Több további bizonyítékkal is rendelkezünk arra nézve, hogy az érintettek nehezményezték a dokumentum rendelkezéseit. I. Ottó rögtön uralomra lépésekor megismételte apja parancsát, és anyja rendelkezésére bocsátotta Quedlinburgot, annak valamennyi tartozékával együtt, illetve saját utódainak is jogokat biztosított felette.105 Valószínűsíthető, hogy a kialakult helyzettel sem Thankmar, sem pedig Henrik nem lehetett elégedett. Widukindtől tudjuk, hogy Thankmar igencsak megsértődött, amikor a merseburgi őrgrófságot annak megüresedésekor nem kaphatta meg, hanem azt Ottó uralkodóként eladományozta, holott — ahogy Widukind írja — Thankmar a vérrokonság okán szerette volna megszerezni a birtokot.106 Henrik pedig többszöri háborúskodással kényszerítette ki, hogy Lotaringiát megkapja. A szász dinasztia történetéből idézett példa arra szolgál bizonyítékul, hogy az olyan birtokmegosztások, melyekben mellőztek családtagokat, nézeteltérésekhez vezettek, s ezeket csak a konszenzus helyreállításával lehetett elsimítani. Ugyancsak a megegyezés elmaradásának következményeit példázza Nagy Kanut és testvére, az apjuk halála után Dánia trónját megöröklő Harald Svensson esete. A Kanut király élettörténetét elbeszélő Cnutonis regis gesta részletesen beszámol a történtekről: Kanut kérte testvérét, hogy ossza meg vele az örökségnek tekintett Dániát, amit Harald határozottan elutasított.107 Az osztozkodás feltehetően tárlói Annales Regni Francorum. Inde ab a. 741 usque ad a. 821., ad a. 806.: Iliisque absolutis conventum habuit imperator cum primoribus et optimatibus Francorum de pace constituenda et conservanda inter filios suos et divisione regni facienda in tres partes, ut sciret unusquisque illorum, quam partem tueri et regere debuisset, si superstes illi eveniret. De hac partitione et testamentum factum et iureiurando ab optimatibus Francorum confirmatum, et constitutiones pacis conservandae causa factae, atque haec omnia litteris mandata sunt et Leoni papae, ut his sua manu subscriberet, per Einhardum missa. Quibus pontifex lectis et adsensum praebuit et propria manu subscripsit — (ed. G. H. Pertz.) in MGH SRG in usum scholarum separahm editi 6. Hannover 1895.121. 102 A végrendelet teljes szövegét lásd Capitularia regum Francorum. MGH Capitularia 1.126. (nr.45.). 103 placuit etiam nobis domum nostram deo opitulante ordinaliter disponere. Quapropter legali moderatione, asstantibus a fidelibus nostris; cum consensu et astipulatione filii nostri Ottonis et episcoporum procerumque et comitum peticione dulcissimae coniugi nostrae Mahthildae potestativa manu tradimus et donamus quicquid propriae hereditatis in praesenti videre habemur in locis infra nominatis - haec enim sunt: Quitilingaburg Palidi, Nordhuse, Gronaa, Tuterstetie - cum civitatibus et omnibus ad praedicta loca pertinentibus in ius proprium concessimus — Conradi 1. Heinrici I. et Ottonis I. Diplomata. MGH DD. 1.56. (nr. 20.). 104 Johannes Laudage: Otto der Große. Stuttgart 2005.2105. 105 Conradi I. Heinrici I. et Ottonis I. Diplomata. MGH DD. 1.90. (nr. 1.). 106 Widukindi monachi Corbeiensis Rerum gestarum Saxonicarum libri III, Lib. II. c. 9. (ed. Paul Hirsch, H. E. Lohmann) in MGH SRG in usum scholarum separarim editi 60. Hannover 1939.70. 107 Cnutonis regis Gesta sive encomium Emmae reginae auctore monacho sancti Bertini, Lib. II. c. 2.: Est quidem quod mihi facies, si non gloriae mae invides, ut dividas mecum regnum Danorum, meam scilicet hereditatem quam solus tenes [...]. Haroldus rex audito quod noluit, his fratrem verbis excepit: Gaudeo, frater, de tuo adventu, habeoque gratias tibi quod me visitasti, sed est grave auditu quod loqueris de divisione regni. Hereditatem quam mihi pater te laudante tradidit, guberno, tu vero hac maiorem amisisti doleo, teque iuvare paratus, regnum meum partiri non sustinebo — (ed. Georg Heinrich Pertz) in MGH SRG in usum scholarum separarim editi 22. Hannover 1865.11 -12. 40
