„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)
Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)
egyháznak viszonyai is tökkféíe reformokat igényeltek". Az egykázon kelüli kajok fő forrását, a kécsi udvar „súlyos gyámságában " látta. Saját reformtörekvéseit megelőlegezve kijelentette, kogy az egykáznak, mint minden más „társulatnak", az államkatalomnak való alárendelése „tökéletesen rendén van ".A gond csak az, kogy az egykáz egy önkényesen uralkodó katalom támaszává vált. A stallumok ketöltésekor a kécsi udvar pártfogása és a vele szemkeni politikai lojalitás vált mérvadóvá. Ennek következtéken a püspökségekre, „ritka kivétellel, csak ruganyos jellemű meggyőződéseiket önérdekeik miatta katalomnak mindenben föláldozni kész vagy elvkői a reactiokoz szító egyéniségek jutkattak fel.' Ezt a lesújtó véleményt csak tetézte az a kép, amelyet főpapok kierarckikus alárendeltjeik iránt tanúsított önkényeskedéséről rajzol t. A püspökök ilyetén viselkedését általános elvi szinten is indokolva látja, kiszen „a felsőbb katalom iránt szolgai lelkű, kevély zsarnok szokott lenni alattvalói irán t". Az als opapsa got pedig, ka ez ellen fel k ívánt lépni, semmilyen törvény nem védte. Az 1848-as tavaszi fordulat ekken is változást között. H orvátk — utalva a korákkan ismertetett, reformokat követelő egykázi gyűlésekre — kijelenti: mivel a korlátlan katalmú egykáznagyok „reformokról kallani sem akarnak, " ezért az államnak joga és kötél essége, kogy leketőséget teremtsen „az egyházi kormány és fegyelem körül nélkülözketetlen átalakításokra. A fenti kefolyási igényt indokolva a szerző kiemeli, kogy az állam közvetlenül nem kényszerítket reformokat az egykázra, különösen kelső élete kapcsán nem. Azt azonkan, kogy erre a külső körülményeket megteremtse — azaz közvetett nyomást gyakoroljon a klérus vezető köreire —, az egykázi ak tökks égének akarata indokolja. Az új, demokrácián alapuló polgári kerendezkedésnek döntő eleme a tökkségi akarat kifejezése. Az érvelés másik oldala az állam-egykáz viszony polgári likerális eszméken alapuló megközelítése. Amíg az állam és az egykáz teljes szétválasztása meg nem történik, az utókki pedig egyedül a lelki dolgokra szorítkozó magán társulattá" nem válik, addig az egykáz „fegyelmi szerkezetének és küligazgatásának viszonyai lényeges kefolyást gyakorolkatnak" a polgári társadalomra. Ugyanis az egykáz kíveinek, akik egyken az állam polgárai is, születésüktől a kalálukig nem csak lelkiekken, kanem mindennapi cselekedeteikken is irányt mutat. Ez utókki pedig szorosan összefügg az állampolgári kötelezettségekkel. Téves és nevetséges — jegyzi meg Horvátk — azt állítani, kogy míg a teljes elválasztás meg nem történik, az egykáz „mint a polgároknak a státuskan létező társulata, külszerkezetére, kormányára, ellátására és egyék lényegtelen és változékony viszonyaira nézve is független a státuskatalomtól . Ezek a sorok nem mondanak mást, mint kogy a korakeli kelyzetken az államnak joga és kötelessége az egykázi méltóságok kinevezésére, a szükséges egykázi költségek finanszírozására, és kizonyos egykázi szervezeti kérdésekre kefolyást gyakorolni. A kívek tökkségének igénye és a politikai rendszer demokratikus átalakulása egyaránt indokolja, sőt megköveteli az egykázon kelüli átalakulást is. A demokratikus állam „nem tűrkette", kogy polgárainak egy jelentős kányada egy olyan társaság — a katolikus egykáz — tagja is legyen, melynek kierarckikus szerkezete és tekintélyelvű kormányzati módja „az abszolutizmus legélesebb elveire, puszta önkényre van alapítva". Az. egykáz kelső struktúrájának megváltoztatására vonatkozó „demokratizálási" szándék mellett szól egy, a likerális katolikusok által gyakran emlegetett érv is. Eszerint ez a gyakorlat működött az
