Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VIII. A nemzeti ellenállás évei 1905-1906

1905-ben utcát kereszteltek : a Dinnye utca vette fel Kégl György^ ne­vét. 3 A törvényhatósági bizottság olyan férfiú emlékére hozta meg ezt a kitüntető határozatot, aki fejedelmi adományával és a társadalommal együtt gondolkodó lelkületével nemcsak a Szent György Közkórházit te­remtette meg, hanem évtizedeken keresztül ott volt, ahol Székesfehérvár jótékony kezet igényelt. 1905-ben Székesfehérvár utcaneveiről tanulmány jelent meg, amely három csoportba osztotta utcáinkat, hogy a nevek historikus jellege ezzel is kidombo­rodjék. Az első csoportba azok tartoznak, amelyeknél megtaláljuk a történelmi vonatkozásokat; a másodikba, amelyek épülettől vagy kiváló férfiútól kapták nevüket; míg a harmadik csoport elnevezésében csak ötlet konstatálható. Az első csoportba tartoznak: a Nádor utca, Szent Imre utca, Várkör-út, Se­lyem utca, Jancsár utca, Sziget, Rác utca, Lépcső utca, Sas utca. A második cso­portba sorozhatok: a Szent István utca és a mellette levő Szent István tér, a Vá­rosház tér, az Iskola utca, továbbá a Jókai, Kossuth, Horvát István, Reseta, Simor, Széchenyi, Szigony, Mancz, Tolnai, Alaghy Dezső, Deák Ferenc, Kégl György, Petőfi és Rákóczi utca, Kempelen Imre tér, Vörösmarty térés a Zichy liget, amely elnevezések helyesek. A harmadik csoportba azok az utcák tartoznak, amelyeket a lakosok foglal­kozása, esetleg speciális viszonya keresztelt meg. Utcáink túlnyomó többsége al­kotja ezt a terjedelemre nézve is nagy csoportot. Ezek az utcák a következők: Bognár utca, Csapó utca, Cserepes köz, Faze­kas utca, Halász utca, Lakatos utca, Sütő utca, Tobak utca; ezekhez vehetjük a Szömörce utcát is, mert a szömörce vagy inkább szömörice néven egy csersav tartalmú növényt ismerünk, amelyet a tobakok és tímárok szoktak cserzésre használni. Egyes útirányoktól nyerték nevüket: a Berényi út, Budai út, Palotai utca, Zámoly utca, Csíkvári út. Ez utóbbi a régi okiratokból Sóhordó út néven ismere­tes. A Bástya utca, Fürdő utca, Gáztelep utca, Gőzmalom utca, Királykút utca, Korona köz, Ligetsor, Malom utca, Sörház tér, Sörpince utca, Széna tér, Színház köz, Szent János köz, Templom köz, Távírda utca, Vendel utca, Várkapu utca, Vásártér egyes középületektől nyervén nevüket, tájékozást nyújtanak a terület­ről, amelyen ezek állanak. Hasonló célt szolgál a Fürdő sor, Homok sor, Tanya sor, Temetősorelnevezés is. Több utcánk növényektől nyerte nevét: így a Gyümölcs utca, Kert utca, Kertalja utca, Rózsa utca, Szeder utca, Virág utca; míg a madarak emlékére vo­natkozik a Fecske utca, Galamb utca, Szárcsa utca, Bébic utca, Szarka utca. Ez utóbbi kettőt Reseta János utcának és Bank utcának ismerjük immár. Régi utcanevek még: Csonka, Csordás, Csutora, Forgó, Horog, Könyök, Kö­nyök köz, Kecskemét, Major, Olaj, Öreg, Ősz, Salétrom, Sarló, Sár, Szúnyog és Kígyó utca.

Next

/
Oldalképek
Tartalom