Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - III. A katonai provizórium 1861-1865

Talán ennek az ellenhatásnak tulajdoníthatjuk, hogy ebben az elnyomott, de hazafias érzéstől izzó korban a Lövész Egyesület is nagyobb arányú munkásságot tanúsít a székesfehérvári társadalmi összetartás fejlesztésében. És nem csodálhatjuk, hogy ilyen érzések hatása alatt építette föl 1864-ben új helyiségét, amely sok éven át szolgálta a város szellemi, kulturális és társadalmi érdekeit, ma azonban, mint a régi időknek minden emlékét, ezt a ligetet is az elfeledés borítja lassan takaró porával. Hogy a Lövész Egyesület mit tett a hatvanas években a székesfehérvári társadalomért, közvetve azokról a táblákról is leolvashatjuk, melyek a szeglövések emlékeit hirdetik. A hatvanas évekből 17 ilyen lőtábla ékesíti a lövölde falát, és jellemző, hogy ezek közül 10 éppen 1864-ből való, midőn a társas érintkezésre legnagyobb szüksége volt közönségünknek. Ezeket a táblákat majd később fogjuk ismertetni. 1864-ben találjuk első nyomát a szőlőhegyi kintiakásnak, mely később állandó rákfenéje lett Székesfehérvár közéletének, hogy azután napjainkban már a város minden irányában a tanyarendszer állandó legyen. A tanács 1864-ben hozta az első határozatot, mellyel a künnlakást betiltá, elrendelvén,

16 hogy „lakás végett a szőlőhegybe költözött minden családok onnét 14 nap alatt kiköltözni tartoznak." Nem a könnyebb megélhetés hajtotta ki a nép egy részét a Szőlőhegyre, hiszen a lakások a városban is elég olcsók valának (a marhahús fontja is csak 16 krajcárba került),

17 hanem valami ellenállhatatlan vágy vonzotta a szabad természet felé. Nem is teljesítette a lakosság a parancsot, mert e jogában nem ismert korlátozást. 1864-ben a város 200 lakosa panaszföljelentéssel fordult a helytartótanácshoz, három pontban vádolván a hatóságot. Vádolta pedig 1) arról, hogy a tanács a helybeli lakosokat kövezetvám fizetésére szorította; 2) hogy a nép nagy adóhátralékban van, és a tanács elnézi a nemfizetést; 3) hogy a beszállásolt lovaskatonák után évek óta nem fizette meg a hálópénzeket. A vizsgálattal a helytartótanács Gradvohl Ede megyefőnököt bízta meg, aki július 25-én a tanácsülésen kért felvilágosítást. Meggyőződött arról, hogy a följelentés alaptalan, mert a kövezetvám mindenkit egyformán kötelez, az adóhátralék pedig a nagy nyomorúság miatt eredt, amelynek folytán a tanács humanizmusból nem akarta a kint levő követelések szigorú behajtásával még inkább sanyargatni a lakosságot, a katonai szálláspénzekről viszont azért nem intézkedhetett a tanács, mert maga sem kapta meg azokat a katonaságtól. Gradvohl Ede belátta a feljelentők rosszhiszeműségét, elégtételt adott a megsértett tisztikarnak, melynek „tekintélye nélkül az elámított népet kormányozni nem lehet," a