Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK - Arcképek

TAMÁSFI (TOMSITS) GYULA 1836-ban született. 1868-ban kezdte meg szolgálatát törvényszéki tiszteletbeli jegyzőként. 1872-ben, a városi tisztújításkor közigazgatási munkakörbe került: megválasztották aljegyzővé. 1881-ben gazdasági tanácsos. Ezt az állást 1901ig viselte. 1902. február 12-én halt meg. Zárkózott egyéniség, de szellemének kincseit föltárta az érdeklődők előtt. Gazdag nyelvismerete volt. Magyar érzésének - amely egész lelkületét uralta - az által is kifejezést adott, hogy magyar ruhát viselt, és így kirítt abból a társadalomból, amely lassanként elhagyta a magyar ruha viselését. 1867-ben Pilátus c. költeményéért dicsérettel jutalmazta a Kisfaludy Társaság. Csóka című balladája, az Anyánk és mi igen értékes költemények, amelyekhez sorakoznak a székesfehérvári lapokban megjelent tartalmas versek. A majdnem 700 költeményéből egy kötet 1876-ban jelent meg. Kukoricza János, Alba és Egyenes néven írta költeményeit. 1858-ban jelent meg tőle az első vers, később a főváros és a vidék ismert nevű lapjaiban dolgozott. Költeményei eredetiek, de angolból és franciából is fordított. A Kisfaludy Társaság pályázatán versenytársa volt Arany Jánosnak, aki - mint ismert - ekkor nyerte el a Buda halálával a 200 aranyat. Foglalkozott színdarabok írásával is, és a Haramiák, a Feledékeny, Ki szerelmes a háznál? című vígjátékok elismerésre méltó termékei irodalmunknak. Az utóbb említett verses vígjáték 1863-ban került előadásra a székesfehérvári színpadon, és nagy sikert aratott. TULL ÖDÖN 1870. május 9-én született a mai Szőgyény-Marich utcai Eltér-féle házban. Elemi iskoláit és a főgimnázium első osztályát végezte nálunk. Ezentúl atyjával együtt - kit a megélhetés anyagi gondjai a fővárosba vittek - Budapestre költözött. Igazából a rajz volt az, ami szobához tudta őt kötni. Tull Ödönből litografikus inas lett a Légrády testvérek műintézetében, ahol a rajz továbbra is szenvedélye maradt. Wahrmann Mór részesítette pártfogásában a kiváló fiatalembert: az ő segítségével végezte el a budapesti iparművészeti iskolát, amelynek dekoratív osztályán sajátította el művészetének alapozó elméleti fogalmait és gyakorlatát. Ezután Milánóba ment, de útitársa és hűséges követője a nyomor volt. Szobapiktornak állt, hogy kenyerét megkereshesse, persze tovább folytatta tanulmányait. Küzdve a nélkülözéssel - sokszor önmagával meghasonlásban mint szárnyaszegett madár, vergődött szép álmainak kitűzött célja felé, amelyet vaskitartással, nemes ambícióval végül el is ért. A vágy és a szenvedély tovább űzték őt nyomorúsága színhelyéről; elhagyta Milánót, Párizsba költözött, ahol Jean Paul Laurens-nak és Benjamin Constans-