Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896

részről viszont más egyeseknek igazán a legnagyobb dicsérettel és elismerést érdemlő hazafias tevékenysége s talán ebből kifolyólag a néhány hónapon keresztül folytonosan tartott tömeges pártolás és rokonszenv a szomorú tapasztalatokat sok tekintetben enyhíteni képesek. Általában az elmúlt idényt az új korszak legelső kísérleti idejének lehet nevezni, mely világosan beigazolhatta azt, hogy mire számíthat nálunk a színészet, s mitől tarthat a jövőben."

16 * 1874. május 15-én halt meg Székesfehérvár tizedik püspöke, Jekelíalussy Vince. 1867-től kormányozta a székesfehérvári egyházmegyét, és életének legkimagaslóbb jellemvonása a hazafiság volt, mely a szabadságharc után mint kinevezett, de meg nem erősített szepesi püspököt, a börtön falai közé juttatta. Kiszabadulása után rendőri felügyelet alatt állott Gmündenben, majd 1867-ben székesfehérvári püspök lett. Igazi nagy úr volt, aki a klasszikus zenét lelkesedéssel kedvelte, és palotájában gyakran fényes estéket adott, melyeken a zene mindenkor szerepelt. Külön meg kell említenünk, hogy 1871-ben királyi rendelettel a minisztertanács elé idézték őt, így adták tudtára a király rosszallását, mert - miként a hivatalos lap közli szeptember 11-én - a legfelső királyi elhatározás ellenére, mellyel az Ő Felségét, mint Magyarország apostoli királyát megillető királyi tetszvényjog gyakorlatba vétele elrendelve lőn, Ő Felségének engedélye nélkül, a magyar királyi minisztériumnak ugyanazon évi augusztus 20-én kiadott tiltó rendelete dacára egyházmegyéjében ünnepélyesen kihirdette a conciliumi határozatokat és pápai rendeleteket."

17 Tudnunk kell, hogy ezt a rosszallást a pápa csalhatatlanságára vonatkozó dogmának a kihirdetésével érdemelte ki, amennyiben csakis egymaga volt a magyar püspökök sorában a kihirdető. * A múltak emléke 1874-ben ásatást rendezett Székesfehérvár kincsesbányájában, a püspökség kertjében. Henszimann Imre ekkor szeptember 15-től november 12-ig dolgozott, és - miként Förster Gyula írja - „az eredmény a közép- és az északi mellékhajó mintegy kétötödének a középhajó hatalmas, félkörű apsisának, az északi mellékhajóhoz csatlakozó négy helyiségnek, az apsis és az északkeleti toronyhoz csatlakozó erődtoronynak, melyből magát Domonkos prépost védte 1490-ben, végre a templomtól kelet felé, azon külön álló, de még alapfalaiban is majdnem elpusztított kápolna nyomának feltakarása volt, melyet Henszimann Hu-