Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896

sikerű előadásokat produkált. Olyan érdeme ez Havranek Józsefnek, amelyért csak köszönettel adózhat neki a magyar kultúra. Az 1875. január l-jétől május 1-jéig terjedő színi szezon számadásai és jegyzetei Havranek József adományából most már múzeumunk gyűjteményében vannak; nagyon érdekes a bérlők hatalmas jegyzéke, melyben a város majdnem minden családját megtaláljuk. Jellemző azután a napi bevételek jegyzéke, amely tekintélyes jövedelemről tanúskodik, legföljebb csak elvétve mutat deficitet. A közönség dédelgetett kedvence Bényiné Harmath Emma volt, kire a mai generáció még emlékezik. Ez a társulat adta először városunkban a Falu rosszát január 31-én, és Kandi Gusztáv, akinél jobb Gonosz Pista nem volt az egész országban, érdekességeket mond el visszaemlékezéseiben a szerzőről.

15 Tóth Ede, mint vándorló kardalnok, Székesfehérvárra vetődött, és megmutatta Rendinek a darab kéziratát. Kendi több javítást ajánlott, majd így adta be a szerző a Falu rosszát a pályázatra, amely 100 arannyal jólétet teremtett a szegény kóbor színésznek. Ez a társulat adta elő a Saragossai fecsegőket is, mégpedig Czernij karmesternek, a későbbi híres CsongoriMariska apjának jutalomjátékául. Ekkor vendégszerepelt Gyöngyössiné Mátrai Laura és az idény végén Bulyovszky Lilla, kinek Stuart Máriájáról az egykorú újság így emlékezik meg: „Ünnepelt művésznőnk a címszerepben valódi királynői alak volt, s feladatát ritka művészettel oldotta meg. A közönség lelkesülten fejezte ki iránta elismerését, mert már megjelenésekor szűnni nem akaró tapsviharral, továbbá koszorúkkal, virágözönnel s egyszersmind emléklapok szórásával fogadták. Az emléklapon e sorok voltak olvashatók: «Emléklap 1875. április 27., 29. és május 1-ére. E napok a székesfehérvári művészetért lelkesülő közönség emlékében örökké arany betűkkel fognak ragyogni, mert Bulyovszky Lillának, a feledhetetlen művésznőnek fellépte azokat ünnepnapokká szentelte» - s az illető napok csakugyan arany betűkkel tűntek ki. Még csak azt említjük fel, hogy a vendégművésznőt a közönség körében mindenütt kitüntetésekkel fogadták. A hétfői megyei közgyűlésen a tisztelt művésznőt szinte ott láttuk a karzaton. Ugyanazon napon délben a főispánnál volt ebéden, hol lelkes felköszöntések folytán maga is indíttatva érezte magát válaszolni, s különösen megígérte azt, hogy ezentúl hazájának fogja szentelni művészetét." így ünnepelte az a kor a tragédiák nagy alakjait, így vonzódott hozzájuk a társadalom! A színtársulat egyébként sok gonddal küzdött, és sanyarú sorsát legjobban jellemezhetik az egykorú újság következő sorai: „Egyrészt a közelmúlt idők emlékeit tekintve, ha egészen elfogulatlanul akarunk ítélni, meg kell őszintén vallani azt, hogy a színészetnek nem ritkán keserűséggel kell találkoznia. A közönségnek többszöri indokolatlan közönye, a színészet érdekeit semmibe sem vevő választmány szűkkeblűsége, a választmány egyes tagjainak gyakran túlzó uralkodási vágya és ambíciója, ebből származó gyűlölködések és egyenetlenségek, ezek mind olyan tényezők, melyekre örömmel lehetne visszaemlékezni. De más-