Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

Ejh! hej! Igyunk rája, Úgyis elnyel a sír szája Ott lesz fáradt testünk Csendes tanyája. A rémületet és morális csüggedést, melyet ezen járvány ébresztett népünkben, nagyon szépen írja le Horváth Mihály e sorokban: „Barát barátot, rokon rokont kezd vala kerülni, nehogy kézszorítása, érintkezése által a borzasztó, szintoly kínos, mint gyors halál fullánkját közölje a szeretett egyénnel, vagy vegye át tőle. Minden ház, s a mennyire lehetett, annak minden tagja elzárá, elkülönzé magát egyebektől halálos félelemben. És csak a harangok folytonos kongása, s a néptelen utcákon koporsókkal, vagy ezek hiányában zsákokba rejtett holt tetemekkel elrobogó szekerek zaja hirdette az elzárkózottaknak, hogy nem egyedül vannak még életben."

4 A városi levéltárban található táblás kimutatások szerint nálunk a járvány főleg a Palotai külvárosban és a Felsővárosban pusztított, és augusztus hótól egészen október 10-ig a Palotai külvárosban 319, a Felsővároson pedig 73 áldozata volt a kolerának. Első fellépése a Sárrétek körüli területekre esik, innen továbbterjedve, az akkori Budai külváros északi és a Felsőváros keleti részén pusztított leginkább, mígnem október 26-án mely napon túl újabb megbetegedés nem fordult elő - teljesen megszűnt. Városunk ekkori főorvosa, dr. Say Ferenc latin nyelvű jelentésében kitér a szokatlan időjárásra, a hőmérséklet hirtelen változására, megemlítvén, hogy a hőmérő naponként több foknyi ingadozást is mutatott, a légsúlymérő állása pedig igen alacsony volt; a gyér égiháborúkra, a nagy esőzésekre, melyek városunk mocsaras területét még nedvesebbé tették; a szélhiányra, mely a légáramlást tetemesen csökkentette, a sűrű és igen gyakori ködre, amely július 28-tól augusztus 6-ig tartott majdnem folytonosan, és rothadt halhoz hasonló szagot terjesztett; végül a napnyugtakor az égen látható vörösségre, amely augusztus elejétől szeptember 29-ig volt látható. Mindezeket azonban nem azért említi, mintha a kolerajárvánnyal összefüggésben volnának, hiszen ezen nézet azon korban már ingadozó alapokon állott, csakis tájékozódást akar adni a járvány alatt észlelt természeti jelenségekről. Az egyes hitfelekezetek anyakönyveit ezen kolerás évről átnézvén, azokból a következő adatokat gyűjtöttem egybe: A belvárosi plébánia anyakönyve szerint az első kolerahalott augusztus 6-án volt, mégpedig Pappenberg Katalin, 30 éves, egy katonatiszt je-