Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

gyese. A halottak száma augusztus 16-án már 100-ra, augusztus 23-án 200-ra emelkedett, szeptember 6-án pedig, vagyis egy hónapi dünöngés után, az anyakönyvben újabb kolerahalálozás nem található; csakis október 12-én van még bejegyezve Spetykó Ferenc kanonok. Ezen egy havi idő alatt 367 ember halt el kolerában, ami roppant magas szám, ha tekintetbe vesszük, hogy az egész év alatt 803 volt a halálozások száma, amiből tehát 45,3 % esik a kolerára e plébánia területén.

5 A felsővárosi plébánia anyakönyvében az első kolerahalott Szabó András, 52 éves, augusztus l-jén található. A járvány nagyságáról fogalmat nyújthatnak azon adatok, hogy augusztus l-jétől 20-ig 100> innen augusztus 27-ig újra 100 volt a halottak száma, mely egész augusztus hóban 241-et tett ki; voltak olyan napok, amelyeken 15-20 temetés volt. Szeptember első kilenc napja alatt ismét 100 ember halt el; legerősebb volt a pusztításban szeptember 9., amely napon 16 embert temettek. Szeptember 9. után a járvány szűnőben volt, mert szeptember 30-ig csak 43 halott van bejegyezve. Találtunk még egy feljegyzést október l-jén és 16-án, amely napokon egy-egy halálozás történt. E plébánia területén tehát az összes kolerahalott száma 387.

6 A református hitfelekezet, amely 1825-ben alakult, az ezen évről szóló 9 halálozás között egy koleraesetet sem tartalmaz. Azt hiszem, nem csalódom, ha ennek okát a hitközség akkori csekély terjedelmén kívül főleg abban gyanítom, hogy a nép a vidéki betegek nagy részét a szomszéd községekbe hordotta, és ők ott haltak el. E járvány az emberélet pusztulásán kívül hazánkban egy újabb veszedelmet is előidézett, amelyet kolerazendülés néven ismer a történelem. A népnek, különösen a felső megyék műveletlen lakosságának látva azt, hogy a jobb higiénikus viszonyok miatt sokkal kisebb a kolera pusztítása az intelligens osztálynál, mint a parasztság között - vak hite és téves meggyőződése lőn, hogy azért oly magas közöttük a kolerahalálozás, mert az urak a parasztság kiirtása céljából megmérgezték a kutakat. Ismétlődött tehát a XIV. század fekete halálának babonája, midőn a zsidókat gyanúsították azzal, hogy kis zacskókban mérget tettek a kútba. Ezen téves hit, lelketlen izgatók által még jobban táplálva, anynyira hatalmába kerítette a felvidék, különösen Sáros, Zemplén, Szepes és Abaúj megyék parasztságát, hogy az vak dühében az intelligencia ellen fordult, ölve, gyilkolva azokat, akik nekik kenyeret adtak. A gyújtogatás, rablás, a nemesi porták megtámadása napirenden volt; a sok gyilkosság közül csak azt említem, hogy Mernyén kilenc embert vert agyon egyszerre a lázongó tömeg, köztük a főszolgabírót, a jegyzőt, a lutheránus papot és egy 15 éves leányt, kinek előbb emlőit vágták le, azután