Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848
reményében. A gyönyörű, még ma is ép, bár kissé megszürkült selyemszövet egyik oldalát a magyar címer, a másikat Szűz Mária képe díszíti, míg alul a város pajzsát arany hímzéssel ezen körirat határolja: „L. R. Civitas Albensis" (Szabad Királyi Székesfehérvár Város). Az utolsó nemesi fölkelés 1809-ben volt. Ekkor a vármegyék nemeseit és a városokat a korzikai sas büszke szárnyalása ellen fegyverbe szólították. Székesfehérvár inszurrekciója most is a vármegyéjéhez kapcsolódott, és így hűségesen kivette részét az anyagi áldozatokból. Fejér vármegye levéltárában megvannak az utolsó nemesi fölkelés aktái. Ezek felhasználásával írtam meg a százesztendős évforduló alkalmából az egységes történetet. 18 Mielőtt a székesfehérvári eseményeket ismertetném, szükségesnek tartom, hogy az inszurrekcióról - mint törvényes intézkedésről - némi tájékoztatást adjak. Ismert dolog, hogy az 1809. esztendő nemesi felkelését az 1808. VI. tc. rendelte el. Ennek első és második fejezetében találjuk azon pontokat, melyek az inszurrekció kötelességét, úgyszintén a felszerelés módját és a katonai gyakorlatokat foglalják magukba. A nemesi összeírások szerint minden nemes család egy tagja tartozott fegyverre kelni. Ezen kötelezettség az országon kívül lakó nemesekre is kiterjedt. Ha az atya és a fiú közös háztartásban laktak, közülük csupán az egyik vonult háborúba, úgyszintén a testvérek közül is csak egy fogott fegyvert, ha együtt gazdálkodtak. A fölkelési kötelezettség módját az adó szerint állapította meg a törvény. Aki 3000 forint jövedelemmel szerepelt az összeírásban, lovon, akinek pedig 1000 forint bevétele volt, gyalog tartozott a fölkelésben részt venni, mégpedig - mindkét esetben - saját költségén. A törvény itt is adott kedvezményt, ha a gyalogos lovas akart lenni, úgyszintén részletesen felsorolja azon eseteket, melyekben a fölkeléstől a nemes fölmentést kap saját személyére vonatkozólag, de azon kötelezettséggel, hogy maga helyett más katonát állítson. Megszabja azután a törvény, hogy a szabad királyi városok, a káptalan, a javadalmas papok hogyan állítsák ki katonájukat. Intézkedik arról, hogy az ország határán kívül csak akkor lehet alkalmazni az inszurrekciót, ha az ellenség legyőzésére a rendes katonaság nem elegendő. A tisztikar egy rangban és egy fizetésben volt a rendes katonaság tisztjeivel, a legénység pedig a lovasságnál 10, a gyalogságnál 12 krajcár napi zsoldot kapott, a megfelelő ellátáson kívül. Az inszurrekció összes költségeit a nemesek viselték, kik közt ezt a hatalmas hozzájárulási összeget országosan és minden megyében kivetették.
